2021. január 20. szerda Fábián, Sebestyén
HR Centrum

Ki gondolta? Ebben az országban dolgoznak a legtöbbet az EU-ban


Hetente átlagosan 39,7 órát dolgoztak az európaiak 2010-ben, többet az egy évvel korábbi 39,5 óránál, ám kevesebbet a két évvel korábbi 39,8 óránál - írja szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében az Eurofound uniós kutatóintézet.


A szervezet "Working time developments 2010" című elemzésében arról tájékoztat, hogy az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott 12 államban az előző évhez képest átlagosan 0,1 órával többet, 39,9 órát dolgoztak, míg a 15 régi tagállamokban 39,4 órát, azaz 0,2 munkaórával többet. A legtöbbet, átlagosan 41,3 órát Romániában dolgozták, míg Luxemburgban 40,8 órát, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, és Bulgáriában 40,5 órát. A legkevesebbet Franciaországban (38,1 óra), Finnországban (38 óra) és Németországban (37,7 óra) dolgozták.

Magyarországon 40,3 óra volt a ténylegesen ledolgozott átlagos munkahét. A régiós országok közül Csehországban többet, 40,4 órát, Szlovéniában és Szlovákiában pedig kevesebbet, rendre 40,2 és 39,4 órát dolgoztak a munkavállalók.

 


Európában - harmonizált adatokkal számolva - átlagosan 25,4 fizetett szabadnapjuk volt a munkavállalóknak, a tizenötökben 25,6 nap, míg az új tagállamokban (a rendelkezésre álló adatok alapján) 24,6 nap. Magyarország esetében nem közölt számokat az Eurofound. A legtöbb fizetett szabadnap felett a dán és német dolgozók rendelkeztek (30 nap), míg a legkevesebb felett az észt és ciprusi (20 nap) munkavállalók. A régiós államok közül Csehországban átlagosan 25 nap, Szlovákiában 21,2 nap, míg Romániában 21 nap fizetett szabadság volt.

A vizsgált országokban átlagosan 9,6 munkaszüneti nap volt. Ez a szám a tizenötökben 8,7, míg az újonnan csatlakozott államokban 9,9 nap volt. A legtöbb munkaszüneti nap Spanyolországban, (14), míg a legkevesebb Hollandiában (5) volt.

Így átlagosan 35 szabadnappal rendelkeztek az európai dolgozók, bár a legtöbb, illetve a legkevesebb szabadsággal rendelkezők állampolgárok között közel két és fél hetes eltérés van - hangsúlyozza jelentésében az Eurofound.

A kollektív szerződésekben - amely a munkavállalók mintegy háromnegyedét érintik - megállapított munkaórák tekintetében átlagosan 38,0 órát dolgoztak az európaiak, 0,1 órával többet, mint egy évvel korábban és 1,4 órával többet, mint két évvel korábban. A régi tagállamokban átlagosan 37,6 órás, az újakban 39,7 órás kollektív szerződésben rögzített munkahét volt. E tekintetben a leghosszabb, átlagosan 40 órás munkahét 11 országban, közte Magyarországon volt, a legrövidebb pedig Dániában (37 óra), illetve Franciaországban (35,6 óra).

 

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2021. 01. 20. 07:19
Ilyen lesz a mérlegképes képzés! Felmentési lehetőségek! - III. rész

A gazdaságtudományi képzési területen – természetesen elsősorban a pénzügy és számvitel...

vezetoi-coaching
2021. 01. 19. 07:50
Mi lenne, ha megnéznénk a szociopata viselkedést az önzetlen-önző skála szempontjából?

Mindennapi notion-jaink, beszélgetéseink/reagálásaink egyértelműen besorolják az önzést a rossz...

hrdoktor
2021. 01. 18. 04:16
Fejfájástípusok

Sajog, szorít, görcsöl vagy lüktet a homlok mögött, a halántékon vagy a tarkótájon? Az emberek...

legacykft
2021. 01. 15. 16:37
A csapat érzelmi intelligenciája – a jó csapatműködés egyik sikertényezője

Meglepő, hogy a csapatnak is van érzelmi intelligenciája, ugye? Pedig bizony van. De hogy pontosan...

coachco
2021. 01. 14. 18:09
A legfontosabb dolgok, amiket eddig megtanultam

Ha meg kellene röviden fogalmazni, mi a legfontosabb, amit megtanultam eddigi karrierem során (közgazdászi...

hrbonbon
2020. 12. 24. 00:05
Adventi ajándék egypercesek - 24. nap

2020-12-21 00:05 "„Ahogy a visszajelzéseknek, úgy az érdemek elismerésének is nagy szerepe van...

ajovomunkahelye
2020. 12. 18. 13:56
Globális Covid felmérés és Legjobb Munkahelyek Program a Liferaynél

2016-ban az egyik kereskedelmi tévé híradójában látta meg először a Liferay cég vezetése...

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked