2021. január 26. kedd Vanda, Paula
HR Centrum

Álommeló: 450 ezres havi fix, diploma sem kell hozzá


Újabb hullámokat ver Európában a kamionsofőrök visszás helyzete. Az itthon kiemelkedő bérnek számító fizetésért a sofőrök széthajtják magukat. Előfordul, hogy hónapokig nem alszanak rendes ágyban és szinte semmire nem költenek külföldön, hogy otthonra több maradjon. Az Európai Unió megosztott a kérdésben, nyugati és keleti tagállamok homlokegyenest mást akarnak. Magyarok tömegeinek persze az az igazi kérdés, hogy veszélyben van-e a diploma nélkül elérhető álomfizetés.

Tavaly nyáron foglalkoztunk a Pénzcentrumon azzal, hogy milyen körülmények között dolgoznak a kelet-európai kamionsofőrök. Ebben a cikkben megszólalt Angyal Zsolt kamionsofőr, aki elmondta:

  • A Magyarországon kiemelkedőnek számító kereset valóban elérhető nemzetközi fuvarozással. 300 ezer forint üti a legrosszabbul és 600 ezer a legjobban kereső sofőrök markát.
  • Minél többet keres egy sofőr, annál nagyobb az esélye, hogy vállal egy hónapnál hosszabb külföldi kiküldetéseket is. 
  • Ez nemcsak a családos sofőrök számára megterhelő. A külföldi tartózkodás alatt felmerülő költségeket ugyanis a sofőröknek maguknak kell fedezni fizetésükből és napi díjukból. Ennek megfelelően akkor tudják a legtöbb pénzt hazavinni, ha minél kevesebbet költenek külföldön.

Ez jelentheti azt, hogy ételt, például konzerveket visznek magukkal, de azt is, hogy nem panziókban vagy hotelekben pihennek, hanem a kamionban, mivel így jelentős összeget takaríthatnak meg.

KATTINTS! 450 000 forint havi fix: mutatjuk mivel jöhet össze

Az utóbbiból kerekedett is egy botrány. A BBC közölt cikket az IKEA kelet-európai sofőrjeiről, akik hónapokat töltenek külföldi kiküldetésen, és ezalatt az idő alatt nem kifejezetten nyugat-európai életszínvonalon tengetik a dolgos hétköznapokat.

Mint egy rab. Mint egy madár a kalitkában

- mondta egy román kamionsofőr a BBC riporterének azon kérdésére, hogy milyen érzés állandóan a kamionban lenni.

Állítása szerint akár négy hónapon keresztül is kamionjában alszik, eszik és ott is mos. Munkájáért havi 477 eurót (144 222 forintot) kap havonta, bár az nem egyértelmű, hogy ebbe az összegbe a napi díját beleértett-e. 

Az igazságtalanság mindenesetre könnyen kitapintható. A román sofőr Nyugat-Európában dolgozik egy szlovák szállítócégnek, fizetése pedig nem éri el azon országok minimálbérszintjét, ahol a munkáját végzi.

Ez a gyakorlat nemcsak, hogy igazságtalannak tűnik, de nem is teljesen legális. Bár egy kamionsofőr akár egy hetet is külföldön tölthet úgy, hogy rá továbbra is a küldő ország jogszabályai - köztük minimálbére - vonatkoznak, több hónapot semmiféleképpen.

Ráadásul ez a néhány napos időszak is elképzelhető, hogy hamarosan megszűnik. Éppen új szállítmányozási szabályok megalkotása folyik Brüsszelben, és néhány nyugati állam, élükön Németország és Franciaország, azért lobbizik, hogy kerek perec legyen kimondva: az egyes tagállamokban végzett munkáért az adott tagállam minimálbérét kell megfizetnie egy szállítócégnek, függetlenül attól, hogy hol van bejegyezve.

Lengyel, magyar - két jó barát

Ha ezt kimondják, az súlyosan érintheti a kelet-európai, tehát köztük a magyar szállítmányozó-vállalatokat is. Egy lengyel diplomata azzal érvelt az Euractiv portálnak a nyugat-európai országok álláspontja ellen, hogy a dolgozóikat külföldre küldő vállalatok olyan költségekkel is szembesülnek, melyekkel a helyiek nem. Ilyen költségek közé tartozik, a diplomata szerint, hogy a cégeknek meg kell tanulni, hogyan működik egy új piac, le kell fordítani dokumentumokat, szállást kell biztosítani dolgozóiknak, valamint meg kell oldani a munkavállalók utaztatását is.

Ezen érvelés kapcsán azért egy kicsit kilóg a lóláb, ha figyelembe vesszük, hogy milyen körülmények között laknak - saját kamionjaikban - a BBC által megszólaltatott sofőrök. 

Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a keleti tagállamoknak érdekében áll fenntartani a jelenlegi helyzetet. A nyugati EU-s tagállamokban dolgozó keleti fuvarvállalatok ugyanis sok embert alkalmaznak, és az olcsóbb munkaerő alkalmazásából adódóan, jóval versenyképesebbek, azaz olcsóbbak, mint helyi versenytársaik.

A helyzet egyébként nem új. Jelentős különbségeket mutat már a keleti és a nyugati EU-s tagországokból érkező kamionsofőrök fizetése között egy 2009-es gyűjtés is.

Az Európai Unió pedig ritkán szereti, ha a tagállamok önállóan próbálnak meg szabályozni közösségi hatáskörbe tartozó ügyeket, így kötelezettségszegési eljárás indult már mind Németország, mind pedig Franciaország ellen. Annak érdekében ugyanis, hogy megvédjék saját fuvarvállalataikat, olyan szabályokat hoztak, melyek akadályozhatják a szolgáltatásnyújtás és az áruk mozgásának szabadságát, ez pedig tilos az Európai Unióban.

Már a sógorok is ellenünk

Ausztria egyébként a legutóbbi ország, mely önállóan indult harcba az olcsó kelet-európai fuvarozók ellen. Ott idén januárban lépett érvénybe olyan szabályozás, mely alapján a sofőröknek ki kéne fizetni - az Ausztriában végzett munka idejére - a szektorális minimálbért, valamint az országba belépés előtt le is kéne őket jelenteni egy internetes felületen.

Amíg óriási különbségeket tapasztalhatunk az Európai Uniós tagállamok minimálbérszintjei között, addig persze mindig vonzó lesz viszonylag alacsony kelet-európai bér mellett foglalkoztatni Nyugat-Európában sofőröket.

Az Európai Unión belüli fuvarozás szabályozásával kapcsolatosan májusban számíthatunk új részletekre az Európai Bizottságtól, és ezen az is eldőlhet: megmarad-e a kelet-európaiak számára a kevés olyan munka egyike, mellyel diploma nélkül lehet korrekt keresetet elérni

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2021. 01. 25. 07:33
A szankciótörvényről - I.

A vállalkozások és a magánszemélyek szempontjából egyaránt lényeges jogszabályi változásokkal...

hrdoktor
2021. 01. 25. 06:45
Koronavírus: így enyhítsünk a szorongás új formáján

Természetes jelenség, hogy a COVID-19 járvány során aggódunk saját és szeretteink egészségéért....

coachco
2021. 01. 24. 15:10
Kiírni magunkból a családot

Az alcím friss könyvélményemre utal. És arra, amin sokat gondolkodom mostanában. Miért is annyira...

vezetoi-coaching
2021. 01. 24. 09:46
Széljegyzet egy bejegyzéshez... és a “mit lehetne tenni” örök kérdéséhez...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi...

legacykft
2021. 01. 22. 20:00
4 érv a sokszínű csapatok mellett

Az nem kérdés, hogy a diverzitás témaköre mára már nagy népszerűségnek örvend a csapatok...

hrbonbon
2020. 12. 24. 00:05
Adventi ajándék egypercesek - 24. nap

2020-12-21 00:05 "„Ahogy a visszajelzéseknek, úgy az érdemek elismerésének is nagy szerepe van...

ajovomunkahelye
2020. 12. 18. 13:56
Globális Covid felmérés és Legjobb Munkahelyek Program a Liferaynél

2016-ban az egyik kereskedelmi tévé híradójában látta meg először a Liferay cég vezetése...

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked