Miközben az Európai Unió intézményi merevsége egyre élesebb kritikákat vált ki, a szakértők már nemcsak a reformokról, hanem a lehetséges szervezeti alternatívákról folyik a diskurzus.
Az Unilever, a világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, drasztikus lépésre szánta el magát: 2025 végéig az európai irodai álláshelyek egyharmadát leépíti. A döntés Hein Schumacher vezérigazgató nevéhez fűződik, aki tavaly átvette a cég irányítását - írta meg a Reuters.
A vállalat közleménye szerint akár 3200 álláshely is megszűnhet Európában. A leépítések egy márciusban bejelentett termelékenységi program részei. Az Unilever szerdán tájékoztatta felsővezetőit a tervezett lépésekről egy vállalati telefonbeszélgetés során.
Most, a következő hetekben megkezdjük a konzultációs folyamatot azokkal a munkavállalókkal, akiket érinthetnek a javasolt változások
- mondta az Unilever szóvivője. Constantina Tribou humánerőforrás-vezető szerint "a mostani és 2025 végéig várható nettó hatás az európai szerepkörökben 3000-3200 szerepkör között mozog." Az Unilever már korábban is tett lépéseket üzletágának felrázására. Márciusban bejelentette fagylaltüzletágának kivezetését, amely olyan népszerű márkákat foglal magában, mint a Magnum és a Ben &; Jerry's.
A részvényesek szempontjából egyértelműen fordulatra volt szükség egy alulteljesítő üzletágnál - mondta Jack Martin, az Oberon Investments portfóliómenedzsere. Martin hozzátette: "a fagylaltüzletág eladása volt az első lépés, de az elkövetkező hónapokban további munkaerő-racionalizálási lépések várhatóak."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Balázs Attila, MTI/MTVA
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








