Casual businesswoman sitting on a desk and leading an informal team meeting

Ezért nem tud sok magyar nő elhelyezkedni ilyen munkahelyen: 10-ből 1 embernek sikerülhet

2023. január 18. 16:28

Az infokommunikációs-távközlési (IKT) szektor vállalatai szívesen foglalkoztatnának jóval több női digitális szakembert, ehhez azonban a nők szerint a sztereotípiák lebontására, családbarát munkahelyekre és rugalmas munkaidőre lenne szükség - derül ki az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) legfrissebb Femintech 2022 kutatásából, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.

A női jelölteket leginkább nagyvállalatok és a nemzetközi hátterű cégek hiányolják. A felmérésben 31 százalékuk gondolta úgy, hogy magasabb számban lenne szükség a női kompetenciákra a nagyvállalati szervezeti kultúrában. A felmérésről kiadott közlemény idézi az Európai Unió 2020-as adatait, amely szerint 8,4 millió szakember dolgozott az IKT iparágban, de csak 18,5 százalékuk nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék volt ekkor.

Megjegyzik: a pandémia némileg változtatott az IKT szektor foglalkoztatási stratégiáján a home office és a távmunka bevezetésével, amellyel a dolgozó nők kevésbé voltak kitettek az elbocsátásnak. A hibrid foglalkoztatás által a szektor egyre nyitottabb a női képességek integrálására - emelték ki.

A megkérdezett munkáltatók többnyire nyitottnak tartják magukat a nők foglalkoztatása iránt, úgy vélik, esélyegyenlőséget biztosítanak az előmenetelben és a bérezésben. A felmérésben elismerték a női munkavállalók fontosságát és előnyeit, valamint kulcsfontosságú szerepét a diverzitás megteremtésében. 

Azonban míg a vállalatok 85 százalékban teljesen nyitottnak értékelték magukat, addig a női munkavállalók csak 20 százalékban tartják őket annak. Ennek az is oka, hogy másképp értékelik a nyitottság fogalmát a munkáltatók és a munkavállalók - jegyzik meg az elemzők. A felmérésben a megkérdezett nők 35,4 százaléka azt nyilatkozta, hogy előmenetelét a női IT munkavállalókkal szembeni sztereotípiák akadályozzák, 30 százalékuk szerint akadály lehet a karrierépítésükben a gyermekvállalás. 10,2 százalék gondolja úgy, hogy az IKT vállalatok nem rugalmasak a foglalkoztatásban, 7,4 százalékuk szerint pedig nem családbarátak a munkahelyek.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vizsgálat megállapította, hogy az ágazatban a magasabb jövedelem a fiatalabb (30 év alatti) munkavállalóknak fontosabb motivációs tényező, a folyamatos tanulási és fejlődési lehetőség a 31 és és 41 év közöttieknek, míg a 41 év felettiek esetében az új technológiák megismerése a lényeges szempont. A felmérés az IVSZ tagvállalatainak és partnereinek  közreműködésével valósult meg, a munkáltatói kérdőívet 52 vállalat töltötte ki. A munkavállalói felmérés kérdéseire 285 női munkavállaló válaszolt 2021 tavaszán. A válaszadók átlagéletkora 33 év volt.

Szakmai megbecsülés, elismertség kutatás 2023

A Pénzcentrum új felmérése ismét arra keresi a választ, hogy milyen az egyes szakmák megítélése Magyarországon: elismertek-e, a társadalmilag hasznos szakmának tekinthetők-e, illetve túl- vagy alulfizetettnek tartott hivatások-e. Két éve, 2021-ben már elvégeztük ugyanezt a kutatást - melynek eredményei itt olvashatók -, így össze tudjuk majd vetni a korábbi adatokkal az új válaszokat. Ez alapján az is kiderül majd, mely szakmák megítélése változott sokat az elmúlt években. Köszönjük, hogy kérdéseinkre adott válaszaiddal segíted a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32