3 °C Budapest
Rengeteg magyar álláskereső sétál be a HR-csapdába: utólag késő gondolkodni

Rengeteg magyar álláskereső sétál be a HR-csapdába: utólag késő gondolkodni

2021. október 15. 16:47

Egy új állásajánlat gyökeresen változtathatja meg az életünket. A többkörös interjúztatás, telefonhívások, találkozók után ha minket választanak, ez nagy büszkeség, és nagy felelősség is. Éppen ezért érthető, ha a végső döntés előtt szeretnénk még egyszer átgondolni a váltást és az ajánlatot.

Nem kell azonnal igent mondanunk, ahogy megkaptuk az állást. Annak ellenére, hogy mi kerestünk új pozíciót, és mi jelentkeztünk, fontos, hogy magabiztosan tudjuk meghozni a végső döntést. Ne féljünk gondolkodási időt kérni, hiszen ez a mi javunkat is szolgálja.

Hiába szeretnénk mi az állást, érthető, hogy sok dolgot át kell gondolnunk a váltás előtt. Ezért lehet szükségünk pár nap gondolkodási időre, így nem csak azt tudjuk eldönteni, hogy megfelelő-e számunkra az ajánlat, és milyen hatással lesz a döntés az életünkre, sőt akár más ajánlatokat is meghallgatnánk.

Bár sokan kényelmetlennek éreznék bevallani, hogy még más cégekhez is jelentkeztek, és meg szeretnék hallgatni az ő ajánlatukat is, ne feledjük, hogy ehhez minden jogunk megvan, csak úgy, mint az időkérésre.

Gyakran azért akarnak azonnali választ hallani az interjúztatók, hogy a pályázó ne tudja összehasonlítani az ajánlatokat. Azonban gondoljuk ezt át, hiszen ha már az elején ennyire siettetnek minket úgy ez azt is elárulja, hogy a cég nem tiszteli a munkavállalóit.

-mondta a Huffpostnak Phoebe Gavin, karrier coach, aki szerint teljesen normális egy hetet gondolkodni, mielőtt elfogadunk egy új állást, és erre még csak engedélyt sem kell kérnünk.

Amennyiben siettetnek, úgy emlékeztesd őket arra, hogy ez nagy döntés, és esetleg másokkal is konzultálnál, mielőtt döntést hozol.

Sok munkaközvetítő cég kitünteti azokat a dolgozókat, akik sikeres pályázót tudnak felmutatni, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy nagyon rámenős az interjúztató.

Fontos az átláthatóság és a megbízhatóság. Ha más ajánlatot is szeretnél meghallgatni, ezt nyugodtan jelezd az interjúztató felé, valamint azt is, ha több időre van szükséged. Egyébként, ha jelezzük, hogy más állásinterjúra is hívtak minket, ez azt is mutatja, hogy valóban kompetens, jó jelentkezők vagyunk.

-tette hozzá a Duolingo HR főnöke Jocelyn S. Lai, aki kiemelte, hogy mivel nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma jelentkező sem. Van, akinek nincs szüksége időre, de van, akinek akár egy hét is kevés, mire képes magabiztos döntést hozni, így ha a úgy érezzük, hogy több időre van szükségünk, ezt is jobb jelezni az interjúztató felé.

De mi van, ha ők nem hívnak?

Napjainkban azonban még egy globálisan jelentkező problémával kell szembenézniük a munkakeresőknek. Előfordulhat ugyanis, hogy már beszéltünk a HR-es kollégával, voltunk állásinterjún, azonban a cég teljesen eltűnik. Hiába várjuk a választ, a visszajelzést, senki nem keres minket sem e-mailben, sem telefonon.

Ez a probléma olyan méreteket ölt, hogy Angliában már kampányt is indítottak ellene. Az end-ghosting.com a Tribepad fejvadász cég indította, akik 16 országban jelen vannak. Ennek az ignorálásnak negatív hatásai vannak a jelentkezőkre, sőt a cégek hírnevét is csorbítja az, ha nem jeleznek vissza a jelentkezőknek. Amennyiben már beszéltünk valakivel, és voltunk az interjún is, úgy megérdemeljük a választ is, akkor is, ha ez nemleges, hiszen így a pályázó is tovább tud lépni.

A Tribepad felmérése alapján a résztvevők 86 százaléka találkozott már a jelenséggel amitől depresszióba estek, sőt 17 százalékuknak súlyosabb lelki következményekkel járt ez a jelenség. Egy visszajelzés hatalmas pszichés megkönnyebbülést jelent az álláskeresőnek, ráadásul így a vállalat is felelősséget vállal a döntéséért.

Világos információt adunk az álláskeresőnek, amely hatással van még családja mentális közérzetére is, és tudatosan hozzájárulunk a további lehetőségek tervezéséhez, elősegítve továbblépés képességéhez elengedhetetlen pozitívabb mentális fókuszt.

-írta lapunknak korábban Hudecz Annamária, HR tanácsadó, coach, aki hozzátette, hogy a visszajelzés a válallatoknak is jót tesz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.01.24 15:59
  Előfordul, hogy egy bizonyos életszakaszunkban nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, nem vagyunk...
coachco  |  2023.01.23 17:52
Most, hogy így közeledek a hatvanhoz, határozottan állítom, minden kornak megvan a maga öröme, érdek...
hrbonbon  |  2023.01.23 14:33
    Simonyi Judit ügyvezető igazgató Az elmúlt évek tapasztalatait cáfolva a 2023-as év váratlan...
hrdoktor  |  2023.01.23 04:31
Manapság az emberek többsége ülő életmódot folytat, vagyis a napja nagy részét ülve tölti, ami az eg...
vezetoi-coaching  |  2023.01.20 22:51
Két videóját hoztam ide Simon Sinek-nek, amelyek szervesen összetartoznak. Millenials – „That is...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 27. péntek
Angelika
4. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?