A két férfira egy művezető talált rá a föld alatti aknában – a mentők már csak az egyikükön tudtak segíteni.
Emelkedik a halálos munkahelyi balesetek száma - írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) adataira hivatkozva, amely szerint az idei év első hét hónapjában harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, 3,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
A lap hétfői számában ismerteti: tavaly, a pandémia évében összesen 64-en, egy évvel korábban 83-an vesztették életüket munkavégzés közben Magyarországon. Ez ellentétes az elmúlt ötévi trenddel, hiszen akkor a tragikus kimenetelű balesetek száma jellemzően csökkent - írja a lap.
Az idén január 1. és július 31. között 9443-an sérültek meg munkavégzés közben, ez 2,7 százalékos csökkenés egy év alatt. Tavaly egész évben több mint 20 ezer, három munkanapot meghaladó munkaképtelenséget okozó munkabalesetről készült jegyzőkönyv. A csonkolásos balesetek száma 2021 első hét hónapjában 114 volt, ami éves összevetésben több mint 6 százalékos visszaesés.
Az ITM adatai szerint a legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt, minden ötödik dolgozó itt sérült meg.
A sérülések harmada az 50-249 főt foglalkoztató vállalatoknál volt. A sérülések közel háromnegyedét a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a postai szállításban és a raktározási területen szenvedték el a dolgozók - írja a lap.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






