23 °C Budapest
640 ezres fizetéssel csábítják a diákmunkásokat: javában tart a toborzás, fogynak a helyek

640 ezres fizetéssel csábítják a diákmunkásokat: javában tart a toborzás, fogynak a helyek

2021. június 7. 11:04

A 2020-as évben beszűkült munkaerőpiac fokozatosn nyílik, így idén nyáron lénygesen könnyebben tudnak elhelyezkedni a diákok is. 2021-ben a legtöbb diákmunka kínálat a bruttó 1200-1300 forintos órabérsávban mozog a piacon, ez azt jelenti, hogy heti 40 órával számolva bruttó 192 000 - 208 000 forintot is megkereshetnek, speciális szaktudással pedig akár a 4000 forintos órabért is kifizetik nekik. Az idén nyári diákmunka szezon 2-3 hete elkezdődött, már számos diák jelentkezett nyári diákmunka lehetőségekre - mondta el a Pénzcentrumnak Virág Viktor, a MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja.

Pénzcentrum: A korábbi évekhez viszonyítva könnyebben vagy nehezebben tud elhelyezkedni 2021 nyarán egy diák a magyar munkaerőpiacon?

Virág Viktor: A 2020-as évhez viszonyítva mindenképpen könnyebben tud elhelyezkedni egy diák, hiszen tavaly beszűkült a munkaerő piac, most pedig egyre jobban nyílik. Az iskolaszövetkezetek szélesebb skálán biztosítanak munkalehetőségeket, így minden dolgozni vágyó diáknak jobbak az esélyei az idei évben. Ez egyaránt érvényes a fizikai vagy szellemi munkákra. Az egyetemi hallgatók akár olyan szakmai munkakörök közül is választhatnak, amely beleilleszkedik iskolai tanulmányaikba, ezáltal a lexikális tudásukat gyakorlati tapasztalatokkal is kiegészíthetik.

Az idén nyári diákmunka szezon már 2-3 hete elkezdődött, már számos diák jelentkezett nyári diákmunka lehetőségekre. Ezek azok a diákok, akik más elfoglaltságuk, tanulmányaik miatt kifejezetten csak nyáron szeretnének dolgozni. Természetesen, a könnyítések nagyban elősegítik ezt a folyamatot, hiszen elindulhatnak a nagyobb rendezvények, helyett kapnak a kisebb fesztiválok is. A kültéri promóciók egyaránt kezdenek beindulni, egy kiskereskedelmi lánc például közel 200 helyszínen osztogatott ajándékot gyereknap alkalmából. Ezekre a nagyszabású aktivitásokra az óvintézkedések miatt eddig nem volt lehetőség.

Mely szektorokban van a legnagyobb esélyük elhelyezkedni?

Esélyük lényegében bármelyik szektorban van, ugyanis minden vállalat keresi a diákmunkásokat, gyakornokokat. A vállalatok általában két aspektust tartanak szem előtt: az adott idénymunkára keresik a megfelelő diákmunkásokat vagy pedig kifejezetten az utánpótlásra, azaz a következő szakmai generáció kinevelésére fordítanak hangsúlyt.

Ha a diákok nézőpontjából közelítjük meg a kérdést, akkor a legfontosabb azt tisztázni, hogy az adott diák milyen intézményben tanul, mit tanul, illetve mi a célja a munkavállalással.

Amennyiben az a legfontosabb, hogy gyorsan munkába álljon és egy jó – tehát egy erős átlag bérezésű – bevételhez jusson, akkor egy szaktudást, idegen nyelvismeretet, valamint hosszútávó elköteleződést nem igénylő, könnyen megtanulható munkát érdemes megpályáznia. Ezek elsősorban az alkalmi vagy idénymunkák. Ide sorolhatjuk például a fizikai munkákat, a címkézést, leltározást, csomagolást, ezenfelül az irodai adminisztrációs pozíciókat. A gyorséttermi pozíciókra is igazak ezek a feltételek, annyi különbséggel, hogy itt elvárnak egy bizonyos szintű távlati elköteleződést, azonban ehhez rendkívül rugalmas feltételeket biztosítanak. Szempont lehet még az elhelyezkedésnél az, hogy fiatalkorú szaktudás nélküli vagy szaktudással rendelkező egyetemista diákról beszélünk. A fiatalkorúak számára egy kicsivel szűkebb a piac, hiszen ők nem dolgozhatnak éjjel, valamint az irodákban csak adminisztratív tevékenységeket tudják ellátni, mivel még nincs meg a szükséges szaktudásuk. Leginkább alkalmi jellegű feladatokra, könnyebb fizikai munkára tudnak jelentkezni, habár a gyorsétterem számukra is nagyon kedvező opciót jelenthet este 10 óráig bezáródó munkavégzéssel. A szakmát, szaktudást elsajátító tanulok pedig a szakmai munkakörök és gyakornoki pozíciók közül is válogathatnak. A kínálat minden szempontból széles.

Átlagosan milyen órabérrel számolhatnak, hol kereshetik a legkevesebbet és hol a legtöbbet?

2021-ben a legtöbb diákmunka kínálat a bruttó 1200-1300 forintos órabérsávban mozog a piacon.

Amivel fontos tisztában lenniük a fiataloknak, az az, hogy a kötelező minimál bér a br. 963 Ft/óra, ezzel általában vidéken lehet találkozni, habár ilyen alacsony díjazás a mi kínálatunkban jelenleg nincsen.

Ha az átlagos díjazásnál magasabb fizetésű pozíciót szeretnének, akkor ahhoz általában egy speciális – vagy az általánostól mindenképpen kimagasló – tudással kell rendelkezniük. Ilyen tudás például a kisegítő villanyszerelő, ahol br. 3000 Ft/óra a díjazás, vagy svéd nyelvtudással rendelkező ügyfélszolgálati gyakornok br. 2000 Ft/óra díjazásért.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az általános munkaerőpiaci helyzet a diákmunka foglalkoztatásban is leképeződik, így nem okoz nagy meglepetést, hogy kimagasló díjazású pozíció az informatikus, amely akár a br. 4000 Ft/ órát is eléri.  A legegyszerűbb diákmunkák nálunk a br.1100 Ft órabért jelentik, ezután következik a gyorsétterem hasonló kezdő összeggel, azonban a havi, hétvégi, vagy éppenséggel éjszakai műszakért járó pótlékokkal és teljesítési bónuszokkal, a végén akár elérheti a br. 1200-1400 Ft/ óra díjazást is. Zárójelben megjegyzem, hogy ha valaki erős fizikummal rendelkezik és nehéz fizikai munkát vállal, ott is elérheti az akár 1600-1800 Ft-os órabért, de ez kifejezetten alkalmi munkát jelent. Ezután következnek a szakirányt megkövetelő pozíciók, mint az építő és építészmérnök gyakornok br. 1600 Ft-os órabérrel. Ezután következnek a már fentebb említett speciális szakmai vagy nyelvtudást igénylő pozíciók, majd a lista tetején az informatika végez.

Gyakornoki helyek: annak diáknak is tudtok segíteni, aki a tanult szakmájában szeretne elhelyezkedni?

Igen, tudunk, iskolaszövetkezeten keresztül számos gyakornoki pozíció van most is. Főleg multinacionális vállalatok keresik a gyakornoki programjukba a megfelelő jelölteket, akiket egyben az utánpótlás kinevelés szempontjából is fontosnak tartanak. Több területen is vannak nyitott gyakornoki pozíciók, csak úgy mint: logisztika, építő, építész, informatika, pénzügy-számvitel, könyvelés, minőségbiztosítás, mérnök, HR, marketing, kommunikáció, beszerzés (a support és megrendelés oldal egyaránt) ellátási lánc, IT, valamint ügyfélszolgálat.

Az alapkövetelmények átlagosan a tárgyalóképes, középfokú angol nyelvtudást és a szakirányú képzésben való részvételt jelentik. Ezenfelül az egyéni készségek azok, amelyeket a HR kollegák az adott pozíciónál figyelembe vesznek.

Habár a gyakornoki pozíciók egész évben elérhetők, mindig van két kiugró jelentkezési hullám: a január és a szeptember. Ez az az időszak, amikor a hallgatók beiratkoznak az egyetemre és realizálódik bennük, hogy a diploma megszerzéséhez kötelesek bizonyos óraszámban gyakornoki munkát teljesíteni, vagy pedig szakmaiságukat most szeretnék minél jobban megalapozni. Nem mellesleg, ezzel a későbbiekben komoly versenyelőnyre is szert tehetnek, mivel könnyebben szerezhetnek meg jobban fizető vagy előnyösebb juttatásokat nyújtó állásokat. Ezekre az időpontokra természetesen a multinacionális vállalatok is készülnek. Egy gyakornoki pozíció általában jobban fizet, mint egy átlagos irodai diákmunka. A bérezés általában a br. 1300 – 1800 Ft/ óra között mozog, de például az informatikai szektorban kifejezetten magas, akár br. 4000 Ft/ óra díjazást is el lehet érni. Ez természetesen a tudás specifikusságától függ. Ennek alapján bérezés tekintetében így alakul a top szektorok közötti rangsor:

  • informatika, magas szintű idegen nyelvtudást igénylő munkakörök, beszerzés
  • építő, építész
  • HR, ügyfélszolgálat, minőségbiztosítás

Összességében elmondható, hogy mind a gyakornoki, mind pedig az általános diákmunka kapcsán megjelenik a specializálódás és az önfejlesztés fontossága, mivel magasabb bérezésű pozíciókban lehet ezáltal elhelyezkedni. Azoknak a fiataloknak pedig, akik még nem lelték meg azt a területet, amelyben szeretnének elmélyülni, remek lehetőséget jelent a diákmunka, hiszen életük ezen korai szakaszában, szinte tét nélkül nyerhetnek bepillantást különböző munkákba, munkahelyekre.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2021.06.14 08:18
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 153. § (1) bekezdése alapján az adott üzleti év mérlegford...
hrdoktor  |  2021.06.14 06:55
Praktikus tanácsok, hogyan számoljuk fel a látens beidegződéseket, amik saját fejlődésünket gátolják...
legacykft  |  2021.06.11 18:55
Az elmúlt heteket tekintve, több kompetenciafejlesztő tréninget is maga mögött tudhat a Legacy. Ahho...
coachco  |  2021.06.09 11:06
Olvasom Obama ex-elnök memoárját, másodjára fogtam bele. Nem mintha nem lenne érdekes, de cirka 700...
ajovomunkahelye  |  2021.06.07 12:30
Számokban is kimutatható nyereséget vagy veszteséget jelent egy vállalatnak, ha erősen elkötelezett...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 17. csütörtök
Laura, Alida
24. hét
Június 17.
A tapas világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?