Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Újabb testkamerákat ad a kalauzoknak a MÁV: a társaság a bántalmazásos esetek további csökkenését várja. A legtöbb eszközt a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalon használják majd.
Szeptembertől 103 új testkamerát kapnak a MÁV-Start jegyellenőrei, amitől a társaság a bántalmazásos esetek további csökkenését várja. A legtöbb eszközt a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalon használják majd, mert ott éri a legtöbb támadás, atrocitás a jegyvizsgálókat - jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón a társaság.
Tavaly 123 esetben, idén pedig augusztus végéig 48 esetben ért jegyvizsgálókat inzultus, melyekből 32 tettlegességig (ütés, lökés, karmolás, rúgás) fajult, egy pedig nyolc napon túli sérüléssel járt.
Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a társaság prioritásnak tekinti az utasok és a dolgozók biztonságát. A vasúttársaság intézkedési tervet dolgozott ki, ennek egyik eleme a kamerás rendszer bevezetése. A testkamerák mellett figyelemfelhívó kampánnyal, illetve a készenléti rendőrség és a biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve lépnek fel a jegyvizsgálókkal szembeni támadások ellen. Az intézkedések nyomán 2018 decemberétől csökkent a bántalmazásos esetek száma.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







