Amit a nőgyógyász nem mindig mond el: meddőségi kezelés után egyes rákos megbetegedések kockázata magasabb lehet. Ezzel az ingyenes appal te is utánanézhetsz, mi vonatkozik...
Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálata, amely jórészt csak a motivációk felmérését teszi lehetővé, ezért a szakma szeretné, hogy a képzés későbbi szakaszába építsenek be még egy szűrőt - írja a Magyar Nemzet.
Hat év alatt mindössze 83 főt, vagyis a pedagógusnak jelentkezők kevesebb mint egy százalékát szűrte ki a pályaalkalmassági vizsgálat, ezért hatékonyabbá kell tenni - figyelmeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A hiányosságokat a tanárképző központok vezetői is tapasztalják, ezért kezdeményezték a szaktárcánál a felülvizsgálatot.
Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója a lapnak elmondta: olyan eljárásrendekre van szükség, amelyek az intézményi javaslat alapján az alkalmatlannak minősülő hallgatók független szakértői vizsgálatát támogatják, és lehetővé teszik a más pályára való átirányításukat, a már elvégzett tanulmányok további hasznosítását.
A Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központjának főigazgatója, Forgács Tamás kiemelte, hogy nagyon nehéz megállapítani egy felvételi előtt álló 18 éves fiatalról, igazán elhivatott pedagógus lesz-e belőle. Amikor már valamennyi elméleti képzettsége és gyakorlati tapasztalata is van a hallgatónak, dolgozott már gyerekekkel is, jobban el lehet dönteni, tényleg a pályára való-e, ezért javasolják, hogy a képzés egy későbbi szakaszába épüljön be még egy szűrő - tette hozzá.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







