14 °C Budapest

A magyar fiatalok jó része 300 ezer alatt el se menne dolgozni

Pénzcentrum
2014. július 20. 11:04

A középiskolások még csak érintőlegesen sem érzékelik az őket körülvevő valóságot, számukra már az első munkahelyen is messze a legfontosabb elvárás a magas fizetés - derül ki egy friss kutatásból.

A Provident Pénzügyi Zrt. által működtetett Családi Kasszasikerek Program reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a 16-17 éves tanulók kiemelkedően magas aránya szeretne továbbtanulni (92%) a középiskola befejezése után. A továbbtanulni szándékozók körében a legnépszerűbb a gazdasági és pénzügyi képzés, de vonzó még az orvosi, műszaki, és informatikai szakirány is. A legkevésbé népszerű az agrár, a társadalomtudományi, a rendészeti, illetve a pedagógusi pálya.

Az anyagi megbecsültség hangsúlyos szerepét támasztják alá a fiatalok munkahelyválasztásánál figyelembe vett szempontjaik is. A középiskolások legfontosabb elvárása ugyanis már az első állásuk esetében is a magas fizetés. A megkérdezettek kétharmada (65%) sorolta ezt a leginkább fontos szempontok közé. Ezen kívül kiemelten lényeges még számukra, hogy a kiválasztott cég biztos háttérrel rendelkezzen (39%), jó legyen a társaság, a munka során használni lehessen a korábban megszerzett ismereteket és legyen előrejutási lehetőség.

A kiemelten fontos, magas kezdő fizetés a válaszadók fele szerint több mint 200 000 forintot jelent, nagyjából negyedük (23%) szerint pedig legalább 300 000 forintot. A másod- és harmadéves középiskolások és gimnazisták negyede 150 000 forint fizetés alatt inkább nem menne el dolgozni, harmaduk pedig legalább 100 000 és 150 000 forint közötti fizetést vár első munkahelyétől.

A kutatás eredményei szerint a fiatalok kétharmada valamilyen vezető pozícióban szeretne dolgozni, de viszonylag sokan (41%) vannak, akik szívesen indítanának saját vállalkozást (körükben szignifikánsan magasabb a magas pénzügyi tudatossággal rendelkezők, és a fiúk aránya). A legtöbben a versenyszférát részesítik előnyben, de a vállalatméret csökkenésével fokozatosan csökken a munkavállalási szándék, míg a külföldi tulajdonú cégek általában vonzóbbak, mint a magyar tulajdonúak. Legkevésbé a köz- és a nonprofit szféra mozgatja meg a középiskolások munkamorálját.

A vállalkozói lét lehetőségében szintén a materiális szempontok játsszák a döntő szerepet: az alkalmazottakhoz képest kereshető magasabb jövedelmet és a rugalmas munkaidőt tartják a legnagyobb előnyének. Az eredmények szerint pozitívumnak gondolják továbbá, hogy a vállalkozók könnyebben megvalósíthatják életcéljukat, mint az alkalmazottak. Érdekes, hogy jelentős mértékű azoknak az aránya (30%), akik magas összegű EU-s támogatások és adókedvezmények igénybevételét remélik ettől a munkavállalási formától.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vállalkozási lét legfőbb ellenérve a vállalkozás beindításához szükséges pénz hiánya, a válaszadók kétharmada jelölte meg ezt a három legfontosabb ok egyikeként. Egyharmad azok aránya, akik szerint gazdasági kapcsolatok, egynegyed pedig azoknak, akik szerint politikai kapcsolatok nélkül nem tud boldogulni egy vállalkozás. A válaszadók 28 százaléka szerint a vállalkozói léttel járó kevés szabadidő is gátolja a fiatalokat abban, hogy vállalkozóként akarjanak dolgozni. Ezeknél lényegesen kisebb akadálynak látják a hazai és nemzetközi gazdasági helyzetet, a vállalkozók adóterheinek nagyságát és a magyar jogszabályok változását.

A kutatás kitért arra is, hogy a tanulók szerint mennyire kaptak az iskolától az álláskereséshez és a munkavállaláshoz hasznos ismereteket. A válaszadók szerint az iskola inkább általánosságban adott hasznos tudást arra nézve, hogy egyes munkakörök betöltéséhez milyen ismeretek szükségesek. Ugyanakkor csupán 17 százalékuk kapott segítséget arra vonatkozóan, hogyan kell állást keresni, és még kevesebb, csupán 10 százalék véli úgy, az iskolában megtanulhatja, hogyan kell működtetni egy vállalkozást. Az iskolák a legsikeresebbek az önéletrajzírás megtanításában voltak, ezt a megkérdezett diákok 46%-a vélte hasznosnak.

"A középiskolásokat mindemellett arról is megkérdeztük, hogy milyen forrásból, honnan szerzik leginkább az információikat a pénzügyi kérdésekben. Azt tapasztaltuk, hogy a szülők szerepe kiemelten fontos: a megkérdezettek a legmagasabb arányban (78 százalék) a családtagjaiktól kérnek információt. Ezt követi a legkönnyebben elérhető és leggazdagabb forrás, az internet: a megkérdezettek 70 százaléka innen (is) tájékozódik. A sajtóból mindössze a középiskolások 47 százaléka informálódik, és az iskolai órán elhangzottakat is csak minden ötödik válaszadó említette" - magyarázza Tóth Andrea, a Provident Pénzügyi Zrt. senior vállalati kapcsolatok vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem