14 °C Budapest

Megjött Matolcsy újabb csomagja: változik a cafetéria is

Pénzcentrum
2012. október 17. 11:05

Duplájára emeli a kormány a csekkadó mértékét - derül ki a legújabb megszorító csomagból, amit szerdán délelőtt jelentett be Matolcsy György. Átalakítják a cafeteria rendszerét, az egészségügyi hozzájárulási adótétele 10 százalékról 27 százalékra emelkedik

Összesen 367 milliárd forint értékben döntött a kormány az intézkedésekről - ismertette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ebben az az erős szándék van, hogy a kormány mindenképpen megteszi azt, hogy az EU kivegye Magyarországot a túlzott hiány eljárás alól - fűzte hozzá.

Az új csomag legfontosabb elemei

Első lépésként jelentette be a miniszter, hogy a bankadó 2013-ban nem feleződik. A bankokkal kötött megállapodás nem tudják fenntartani, az indoklás szerint a brüsszeli lépések miatt. 72 milliárd forinttal több bankadót szed be a kormány jövőre.

Reagált a Bankszövetség
A Magyar Bankszövetség szerdai közleményében reagált a bejelentésre. Mint írják, a Bankszövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Magyar Kormány a korábban közösen elfogadott és aláírt együttműködési megállapodásokat egyoldalúan megszegi. A mai kormányzati bejelentésekben szereplő intézkedések - parlamenti elfogadásuk esetén - veszélyeztetik a magyar gazdaság szereplőinek kiszámítható finanszírozását, minden elemükkel tovább csökkentik a bankok hitelezési képességét. Mindez nagy mértékben visszaveti a reálgazdaság növekedési kilátásait, egyúttal akadályozza az elhúzódó gazdasági válságból való kilábalást.

A Magyar Bankszövetség ezúton is felhívja a Kormány és a közvélemény figyelmét a bejelentések elfogadásának rendkívül negatív gazdasági és társadalmi hatásaira.


Ezzel együtt duplájára emeli a kormány a pénzügyi tranzakciós illeték (közismert nevén a csekkadó) mértékét, két ezrelék lesz az illeték. Ez plusz 90 milliárd forintos bevételt jelent. Matolcsy kifejtette: lesz bank, amelyik ezt áthárítja, lesz, amelyik kisebb mértékben (Az emelést az államkincstár esetében is végrehajtják.)


Változik a helyi iparűzési adó alapjának számítása. Adott vállalkozás árbevételekének 80 százalékáig vonhatják le az eladott áruk beszerzési értékét. Ez a nagykereskedőknek jelent többletterhet. Ebből 35 milliárd forintos többletbevételre tesz szert a költségvetés jövőre, kisebb mértékben érinti az energiaszektort is.

Átalakítják a cafeteria rendszerét, az egészségügyi hozzájárulási adótétele 10 százalékról 27 százalékra emelkedik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gazdasági miniszter bejelentése szerint az adóhatóság már korábban bejelentett adóbeszedési hatékonyságnövelő programjának keretében az áfabevételeknél jelentős többletre számítanak abból, hogy 2,5 millió forintig egyedi számlabenyújtás és ellenőrzés kerül bevezetésre. Ez plusz 60 milliárdot jelent.

Közműadó, Te drága

Végezetül, de nem utolsó sorban közműadót vezet be a kormány, mely a teljes hazai szolgáltató-szektort érinti. Giró-Szász András tájékoztatása szerint ugyanakkor a fogyasztóknak nem kell tartaniuk a plusz terhektől - a különadót a szolgáltatók, a rezsi befagyasztása miatt nem terhelhetik át rájuk. Mint ismert, a közműdíjak szabályozása jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartozik - a 2010-es kormányváltás óta mindössze egyszer korrigálták, mintegy 4 százalékkal a rezsidíjakat. Szakértők szerint ugyanakkor a rezsi befagyasztása nem tartható fenn sokáig, főként ha plusz adóterhekkel is terhelik a szektort. Az alacsonyan tartott árak és a különadók ugyanis számos negatív hatást gyakorolnak a nemzetgazdaságra, melyek a következők:

  • torzítja a lakosság energiafogyasztással kapcsolatos tudatos viselkedését,
  • mérsékli a valós megoldásként értékelhető energiahatékonysági beruházásokra irányuló törekvéseket,
  • az értékláncon keletkező veszteség hosszú távon veszélyeztetheti az energiaellátás biztonságát azáltal, hogy energetikai cégeknél nem keletkezik megfelelő fedezet a rendszer karbantartására és fejlesztésére (habár ez jogszabályi kötelezettség a társaságok számára),
  • a megjelenő keresztfinanszírozás következtében csökkenti a hazai gazdasági szereplők versenyképességét,
  • a társadalmi hasznosság tekintetében igazságtalan állapotokat eredményez, azáltal, hogy a jó (jobb) módúak számára is kedvezményes hozzáférést biztosít.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.07.10 14:28
Egy szakítás után az ember szíve darabokra hullik, fáj a múlt elengedése, az elképzelt szép jövő elt...
vezetoi-coaching  |  2025.07.09 19:10
Mike (a mindentudó Donnát kérdezi, milyen emlékezetes ajándékot vehetne Harvey-nak, hogy köszönetét...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
hrdoktor  |  2025.07.07 10:16
Bár az év legmelegebb hetei előtt állunk, azért nem állhat meg az élet, meg kell találni a módját, h...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?