A G20 országok együttes hazai össztermékének (GDP) növekedése a második negyedévben 0,7 százalékra lassult az előző negyedévhez viszonyítva az első negyedévi 1 százalék után.
Úgy tűnik, nem tanulnak a pénzintézetek és a sztárbankárok: habár bő egy évvel ezelőtt -a válság kirobbanásakor- a közvélemény egyértelműen ellenük fordult hatalmas jutalmaik miatt, idén ismét bődületes pluszpénzeket osztanak szét maguk között. Még a kormányzati fenyegetések is hatástalannak tűnnek.
13 hónapja ment csődbe a Lehman Brothers és kezdődött meg a nagy zuhanás a világ tőzsdéin, illetve forint árfolyamában. Úgy tűnik azonban, hogy a bankárok nem tanulnak a múlt hibáiból.
A The Institute for Public Policy Research amerikai statisztikai szolgáltató legfrissebb felmérése szerint jól látszik a bankok bónuszgyakorlatának gyors visszatéréséből, hogy valódi reformokról egyáltalán nem, illetve továbbra sem lehet beszélni.
A banki vezetők jutalmazási rendszere tavaly ősszel-télen azután került az érdeklődés középpontjába, hogy szakértők szerint ez okolható az extrém kockázatvállalásokért, és így közvetve a pénzügyi válság kirobbanásáért, hiszen amíg a nagy profitokat a bankárok zsebelték be, addig a hatalmas veszteségeket már az országok, vagyis az adófizetők viselték.
A bankárok szerint ugyanakkor a bónuszok körüli felhajtás a politikusok taktikázása, hogy eltereljék magukról a figyelmet. Az ő álláspontjuk az, hogy a kormányok is felelősek a rendkívüli likviditásbőség kialakulása, de leginkább a szabályozási környezet hiányosságai miatt. A magas fizetések, illetve jutalmak hangoztatásra ráadásul kitűnő populista érvelés, amiből hatékonyan lehet politikai tőkét kovácsolni.
Az elmúlt hónapokban Barack Obama, Angela Merkel és Nicolas Sarkozy is élesen kritizálták a hatalmas juttatásokat. Gordon Brown brit miniszterelnök nemrég úgy nyilatkozott, hogy "van még egy elintézetlen ügy" a bankok rendbetételével kapcsolatban.
A G20 országok vezetőinek szeptember végi, pittsburghi találkozóján döntöttek ugyan arról, hogy átláthatóvá kell tenni a banki bónuszrendszereket (például nyilatkozattételi kötelezettségekkel), illetve hogy el kell kerülni a több évre szóló garantált bónuszrendszereket - a lépések azonban egyelőre nem tűnnek igazán hatékonynak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Épp a napokban derült ki ugyanis, hogy a Goldman Sachs pénzügyi óriás közel annyi prémiummal jutalmazta meg dolgozóit idén, mint a válság előtti utolsó, amúgy rekordévnek számító 2007-ben. A 16.7 milliárd dolláros jutalom sokak zsebében kinyitotta a bicskát, ugyanakkor a Goldman azzal indokolja a lépést, hogy ha nem fizetnének ennyit, dolgozóik elvándorolnának a rendkívül erős versenytársakhoz.
A hírek szerint idén összesen 140 milliárd dollárt fizetnek ki alkalmazottaiknak a legnagyobb amerikai bankok és befektetési alapok.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


