28 °C Budapest
Budapest, 2016. szeptember 10.Megújított húszezer forintos bankjegyek részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetõeszközét, a forintot, 70 évvel ezelõtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengõt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Már tárgyalnak a minimálbérről: ekkora emelésre készülhetnek a magyar dolgozók

2024. július 19. 09:00

Megkezdődtek az idei minimálbér-tárgyalások és már konkrét számok is elhangzottak az egyeztetések során. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban azt mondta, akár a 10 százalékos emelés is elképzelhető, azonban a fontos technikai kérdések megvitatása még hátravan.

A munkáltatók többsége 10 százalékos emelést szeretne a legkisebb kereseteknél, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége augusztusban méri fel tagvállalatai igényeit a béremeléssel kapcsolatban. Az európai uniós minimálbér irányelv átültetésével kapcsolatos feladatok végrehajtására is nagy hangsúlyt fektetnek.

Idén különösen nagy hangsúlyt fektethetnek szakszervezeti oldalon az érdekérvényesítésre, hiszen a tavalyi tárgyalások eredményei után sokan elégedetlenek maradtak.

A Liga Szakszervezetek elnöke kifejtette, hogy november 15-ig meg kell állapodni arról, hogy melyik fórum végzi el az előírt feladatokat. A jelenlegi kormányrendelet-tervezet értelmében ez a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) lesz. Ezen kívül, a feleknek arról is dönteniük kell, hogy milyen paramétereket vesznek figyelembe a minimálbér megállapítása során a következő években, és hogy egyéves vagy több évre szóló bérmegállapodást kötnének.

2025-re egy akciótervet is ki kell dolgozni, amely a kollektív szerződések számát növeli Magyarországon, mivel az uniós irányelv megköveteli, hogy ha egy országban a kollektív szerződéses lefedettség 80 százalék alatt van, akkor ötéves időintervallumban jelentős növekedést kell elérni. Mészáros Melinda hangsúlyozta, hogy az érdekképviseletek legalább 10 százalékos minimálbér-emelést szeretnének elérni, és a hazai vállalkozások többsége is egyetért ezzel a javaslattal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?