Tényleg a környezetet védi a termékdij? Nem olyan biztos az!

Hazánkban egy nap átlagosan több mint egymillió darab műanyag szatyor fogy el a boltokból, melyek sajnos száz év alatt sem bomlanak el, és legtöbbjüket egy használat után ki szemétre is hajítjuk, méghozzá nem is szelektíven.

A csomagolási őrület főként a nagy áruházláncoknál figyelhető meg, melyek legtöbbjénél ingyen adják a szatyrot, ha kérjük ha nem, hiszen a pénztárnál mindent bezacskóznak nekünk, és még a markunkba is nyomnak párat pluszban, ha elszakadna az egyébként érthetetlenül gyenge minőségű szatyor.

A műanyag zacskók forgalmazásának és használatának csökkentéséért számos országban indítottak civilek és állami intézmények is mozgalmakat. Van ahol a lakosság tájékoztatásával, van ahol adókivetéssel, másutt az újrafelhasználás előírásával, vagy akár a nem lebomló szatyrok forgalomba hozatalának teljes tilalmával igyekeznek ezt elérni.

Írországban például egy hónappal a 15 százalékos adó kivetése után 90 százalékkal csökkent a zacskók forgalma, majd az adó mértékét tovább emelték 22 százalékra. De számos egyéb országban, például Dániában, Izlandon, Németországban, Svédországban és Olaszországban is megadóztatják a nylon szatyrokat, Dél-Afrikában pedig a műanyag tasakokra teljes tilalom van érvényben.

Az USA egyes államaiban, így például Kaliforniában a nagyobb élelmiszerüzleteknek és élelmiszerkereskedőknek kötelezően be kell gyűjteniük a használt szatyrokat és át kell adniuk azokat egy újrahasznosító cégnek.

Hazánkban 1995 óta létezik termékdíj, mint környezetvédelmi célból működő gazdasági szabályozó. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján olvasható leírás szerint "termékdíj célja, hogy a környezetre veszélyt jelentő termékek esetén, olyan mértékben drágítsa meg az adott termék árát, amely tartalmazza a társadalom számára a környezetvédelmi veszély elhárításához szükséges fellépés költségét. A termékdíj másik célja, hogy (...) olyan konkurens termék használata irányába mozdítsa el a fogyasztót, amely hasonló környezeti veszélyt, költséget nem okoz."

Díjköteles terméknek minősül többek között a gumiabroncs, a hűtőközeg, az akkumulátor, a csomagolás, a reklámhordozó papír, az elektromos és elektronikai berendezés, és az úgynevezett egyéb kőolajtermék is, mely után a termékdíjat annak kell megfizetnie, aki a díjköteles terméket először Magyarországon forgalomba hozza, vagy saját célra felhasználja.

Itthon a kereskedők többsége a termékdíjat természetesen áthárítja a vevőre, szerencsésebb esetben úgy, hogy a szatyorért kér kell fizetni, vagy a termékek árába építi be. Utóbbi azért sem mondható szerencsésnek, mert így épp azt a funkcióját veszíti el az adóztatás, hogy a fogyasztókban tudatosítsa a szatyrok környezeti veszélyeit, ráadásul így azok is megfizetik a "büntetést", akik nem kérnek zacskót a pénztárnál.

Mivel idén megváltoztatták a termékdíj mértékét és a díjkivetés módját, a CBA Kereskedelmi Kft. például egy közleményben hívta fel januárban a figyelmet a várható drágulásra egyes élelmiszerek, így a zöldségek és pékáruk esetén. Ezen csomagolatlan élelmiszerek értékesítésekor ugyanis kötelező ellenérték nélkül az üzletnek biztosítani a csomagolóanyagot, de ezt persze az árakban érvényesíteni tudják.

Erre a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium úgy reagált: nem kell a zsömle árának feltétlenül megemelkednie, hiszen ha műanyag zacskó helyett például papírzacskókat kínálnak az üzletek, spórolhatnak a termékdíjon, hiszen utóbbi után csak 10 fillért kell fizetniük, szemben a műanyag zacskóra kivetett 8,3 forinttal.

Felmerülhet persze bennünk a kérdés, hogy ha a kereskedő, pontosabban a mi magunk, fogyasztóként meg is fizetjük termékdíj formájában a környezetszennyezés árát, az így befolyt összeget mire fordítja az állam?

Értelme nyilván annak lenne, ha az így keletkező hulladék feldolgozására, ártalmatlanítására, újrahasznosítására költenék a pénzt, amely az eredeti termékdíj-törvény bevezetőjében így is szerepel. Ennek ellenőrzésére azonban nem sok mód nyílik, miután a befolyt összeg nem kerül külön alapba, hanem az egy központosított, adó jellegű bevétel.

Ez tehát nem sok reményt jelent a most egyébként is szorult helyzetben lévő szelektív hulladékgyűjtés, és újrafeldolgozás szempontjából, hiszen a gazdasági válság következtében az így előállított másodlagos nyersanyagokat csak igen mérsékelt áron lehet eladni, megtámogatása nélkül nem sok remény van a fejlesztésre, de még a talpon maradásra sem.

Ha tehát igazán környezettudatos vásárlók szeretnénk lenni, a legegyszerűbb, ha nem növeljük a szemetet nylon zacskók használatával, helyette inkább felkészülünk a vásárlásra, és otthonról viszünk magunkkal táskát - vagy még jobb, ha vászon szatyrot, kosarat használunk - , igyekszünk mindenből visszaválthatót venni, és amit lehet, újratölteni, és persze továbbra is szelektíven gyűjtjük a szemetet.