Július végére 250-es forint/euró árfolyam, minimális változások (Reuters-felmérés összefoglaló táblázat)
A ma megjelent júniusi elemzői felmérés szerint jövő hétfőn a szakértők csaknem egyöntetűen 25 bp-os kamatcsökkentést várnak. A konszenzus az egyes kiugró értékek ellenére nem vetít előre számottevő forintgyengülést: július végére 250-es, míg év végére 252-es forint/euró árfolyamot valószínűsítenek.
A legtöbb makrogazdasági mutatónál (amelyre volt erre vonatkozó felmérés) minimális változások következtek be a májusi körkérdés eredményeihez képest. Az egyedüli figyelemre méltó változás a 2005-ös átlagos ipari termelésbővülési prognózisnál figyelhető meg, melynél 0.65%-kal nőtt a várt érték. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ipari termelési előrejelzések korábban szinte folyamatosan csökkentek. Most hónapok óta először látható javulás, ami azonban csak arra elegendő, hogy az áprilisban mért szintekre tornássza vissza a konszenzust.
2005.06.16 11:35
Reuters-poll: ritka egységben az elemzők, egyre lejjebb a kritikus kamatszint

Fű alatt már beindult a kirúgási hullám a hazai cégeknél: sokaknak esélytelen lesz új állást találni
A határozott idejű szerződéssel rendelkező fizikai munkásoktól és a kölcsönzött munkaerőtől egyre több esetben válnak meg a cégek. Sok munkahelyen a nyugdíjba menőket nem pótolják.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


