0 °C Budapest
Close-up Of Golden Stacked Coins On Justice Scale balance libra

Megszólalt Matolcsy György az MNB óriási aranyfelvásárlásáról: ezzel indokolja a döntést

2025. július 30. 09:11

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke YouTube-csatornáján számolt be az ország aranytartalékának jelentős növeléséről, amely 3,1 tonnáról 110 tonnára emelkedett, és értéke 125 millió dollárról 12 milliárd dollárra nőtt.

A volt jegybankelnök az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikerének nevezte a 2018-ban elindított nyolcéves arany-felhalmozási programot. Elmondása szerint a százszoros értéknövekedés részben a mennyiség növekedéséből, részben az arany árának 300 százalékos emelkedéséből adódott.

Az aranytartalék bővítése három szakaszban történt: először hazahozták a Londonban tárolt 3,1 tonnát és 30 tonnára emelték a készletet, 2021-ben további 63 tonnát vásároltak, majd 2025-ben újabb 15,5 tonnával bővítették a tartalékot.

Matolcsy kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Bank összesen 5,8 milliárd dollárt fektetett aranyvásárlásba, amely ma 12 milliárd dollárt ér, így több mint 6 milliárd dollár (2500 milliárd forint) nyereséget hozott. Ezt az összeget azonban nem fizethetik be osztalékként a költségvetésbe.

A volt jegybankelnök szerint az aranyvásárlás stratégiai döntés volt, amelyet geopolitikai és nemzetstratégiai megfontolások vezéreltek. 2016 körül már látták, hogy egy kettős világrendszer alakul ki – egy nyugati dollár-alapú és egy keleti, kínai jüan-központú rendszer, amelyben az arany felértékelődik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Magyarország elsők között kezdte meg 2018-ban az aranyvásárlást, amelyet 2021-től már gyakorlatilag minden ország követett. Ezzel a térségben az egy főre eső aranytartalékban vezető pozícióba került, megelőzve Lengyelországot, Romániát és Csehországot.

Matolcsy szerint 2050-re alakul ki a kettős világrendszer, és Magyarországnak olyan pénzügyi rendszerre van szüksége, amely folyosót biztosít a két rendszer között – hasonlóan Dubajhoz és Szingapúrhoz, Budapest is lehet ilyen pénzügyi átjáró.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?