A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.
Elkezdődött a nyár, a Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, hol kaphatunk a legkedvezőbb feltételekkel lakáscélú jelzáloghitelt júniusban. Sőt azt is megvizsgáljuk, hogy hogyan változtak a kamatok az elmúlt egy hónapban.
Az idei évben fellendült a lakáspiac és ez maga után vonta a lakáscélú hitelek felfutását is. Ezt támasztja alá az is, hogy áprilisban újra átlépte a havi lakáshitel volumen a 100 milliárd forintot. Ez nagyban köszönhető annak is, hogy a piaci lakáshitelek kamata érdemben csökkent, az infláció mérséklődését, illetve az alapkamat csökkenését követően.
Milyen feltételekkel kaphatunk most 40 millió Ft lakáshitelt?
A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, milyen feltételekkel vehetünk fel most 40 millió forint kölcsönt 20 éves futamidőre, 10 éves kamatperiódussal, havi nettó 700 ezer forint jövedelemmel.
A legkedvezőbb ajánlatot jelenleg az MBH Bank adja, a kölcsön teljes hiteldíj mutatójának értéke 6,49%, a havi törlesztőrészlet pedig 293 874 forint lenne. Ehhez 6,29%-os kamat és 70 529 661 forint teljes visszafizetés társulna. A második legjobb ajánlat az UniCredit Banké, a kölcsön THM értéke itt 6,53%, a havi fizetnivaló pedig 295 012 forint lenne. A hitel kamata 6,25%, míg a futamidő alatt visszafizetendő teljes összeg 70 841 736 forint. A dobogóra még a CIB Bank fért fel: a kölcsönének THM értéke 6,57%, a törlesztőrészlet 295 348 forint. A kamat 6,29%, míg a teljes visszafizetés 70 883 581 forint.

A top ajánlatok eléggé közel vannak egymáshoz, a legdrágább kölcsön azonban már eltávolodik tőlük: a THM értéke 7,27%, a kamat pedig 6,87%. A havi fizetnivaló 316 858 forint, a két évtized alatt összesen 75 029 828 forintot kellene a kölcsönre visszafizetni. Ehhez képest havi szinten közel 23 ezer forintot, összességében pedig több, mint 4,5 millió forintot takaríthatunk meg a legjobb ajánlat választásával.Az űrlap alja
Hogy változtak a kamatok az elmúlt hónapban?
Arról már volt szó, hogy az infláció és az alapkamat csökkenése miatt a lakáshitelek kamata is jelentősen mérséklődött. De vajon ez a trend még kitart? A Bankmonitor szakértőinek tapasztalata alapján sajnos nem, sőt…
Január óta érdemi kamatcsökkenés nem történt, sőt egyes bankoknál már minimális kamatemelést lehet tapasztalni. Ezt a vegyes képet láthatjuk akkor is, ha az elmúlt egy hónap kamatváltozásait vizsgáljuk meg. Nézzük meg először a fenti példában szereplő kölcsönt – 40 millió forint hitelösszeg, 20 éves futamidő, nettó 700 ezer forint jövedelem, legalább 10 évig fix kamat – milyen feltételekkel kaphattuk meg volna május elején.

A Bankmonitor által vizsgált 9 bank közül 5 pénzintézet ajánlata nem változott, a kamat a korábbi szinten van. Ugyanakkor három pénzintézetnél, az OTP Banknál, a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál kamatemelést láthatunk. Míg az MBH Bank valamelyest csökkentette a kölcsönének kamatát. Ez a változás azonban nem volt jelentős: minden pénzintézetnél 0,26 százalékpont alatt maradt a kamatváltozás mértéke.
Az összes banki ajánlat kamatának átlaga májusban 6,39% volt, ami júniusra minimálisan, 6,43%-ra módosult. Azt azonban mindenképpen negatívumként kell megjegyezni, hogy a legkedvezőbb ajánlat ára egy hónap alatt 26 bázispontot emelkedett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mi a helyzet akkor, ha kisebb hitelösszegre van szükségünk?
Természetesen sokaknak nincs szüksége ekkora kölcsönösszegre, illetve számos érdeklődő jövedelme elmarad a 700 ezer forinttól. Éppen ezért a Bankmonitor szakértői megvizsgáltak egy másik élethelyzetet is. Abból indultak ki, hogy 10 millió forintra lenne szükségünk 20 éves futamidőre, jövedelmünk havi nettó 200 ezer forint, a hitelt pedig legalább 10 évig fix kamat mellett szeretnénk felvenni.
Azt mindenképpen tudni kell, hogy kisebb összeget, alacsonyabb fizetés mellett jellemzően rosszabb feltételekkel – kamat, díjak… – kaphatunk. Ez pedig visszaköszön a banki ajánlatokban is.

Ebben az esetben a banki ajánlatok kamatának átlaga 6,83%, ami 40 bázisponttal magasabb, mint amit a korábbi példában láthattunk. Ugyanakkor májushoz képest a változás kisebb, akkor 6,82% volt az átlagos kamatszint.
Kevesebb bank nyúlt hozzá a kamatokhoz ebben a szegmensben, a vizsgált 9 bank közül 7 nem változtatott kamatot május elejéhez képest. Ugyanakkor az MBH Bank 10 bázisponttal csökkentette a kamatát a nyár elejére, míg a Raiffeisen Bank 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre.
Az is látható, hogy a két szegmensben másik pénzintézet ajánlata a legkedvezőbb, ezért is érdemes mindenkinek saját élethelyzetének megfelelő ajánlatot kérni a bankoktól. Ez azonban egy időigényes folyamat, melyben nagy mértékben tud segíteni egy független hitelszakértő.
(x)
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







