Sok szülő megnyugszik, amikor gyermeke visszatérő hasfájásáról kiderül, hogy nincs mögötte szervi baj.
Nagyjából 12 ezer új igénylővel és 10-15 milliárd forint költségvetési kiadással számol a kormány a CSOK Plusz első évében, a gyermekvállalást 4, 8, illetve 10 éven belül kell majd teljesíteni – árulta el a Portfolionak Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár.
A CSOK Plusz létrehozását leginkább az a szándék indokolta, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére is minden lehetséges módon támogassák a magyar családokat, folyamatosan optimalizálják a családtámogatási rendszert annak érdekében, hogy minden vágyott gyermek mielőbb megszülethessen – közölte a Portfolionak adott interjúban Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. Hozzátette, ami a támogatási rendszer egyik fontos pillérét, az otthonteremtés elősegítését illeti: azt látták, hogy a „városi” CSOK az elmúlt hónapokban sok szempontból kiüresedett, a támogatás összegei a háború és a szankciók miatt megváltozott gazdasági környezetben már nem voltak értelmezhetőek a mai ingatlanpiacon.
A 10 milliós maximális vissza nem térítendő támogatásból például 5 éve, az akkori 660 ezer forintos átlagos budapesti négyzetméterárra számolva mintegy 15 négyzetméter finanszírozása volt megoldható, tavaly ilyenkor ebből az összegből már csak 10,5 négyzetméter megvásárlását tudta fedezni a támogatást igénybevevő család. A CSOK-igénylés is visszaesett: 2023 januárjától szeptemberig országosan 49 százalékkal csökkent a megkötött támogatási szerződések száma az előző év azonos időszakához viszonyítva
– mondta. Az államtitkár kifejtette, a CSOK Plusz konstrukció kialakításakor figyelembe vették a szakmai szervezetek véleményét. "A Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) például azt képviselte, hogy legalább háromszorosára kell emelni az elérhető támogatás mértékét. Ezt összességében túl is teljesítettük – erre mindennél komolyabb példa, hogy két gyermek vállalása esetén az eddigi 2,6 millió forintos vissza nem térítendő támogatás és 10 millió forintos hitel helyett most egy nagy összegű, 30 millió forint kedvezményes hitel vehető fel, amiből ha a vállalt második gyermek is megszületik, akkor 10 millió forint leírásra kerül" – hívta fel a figyelmet.
A kérdésre, hogy a konstrukció kialakításában szerepet játszott-e a költségvetés rövid távú bizonytalan helyzete, az államtitkár nem adott egyértelmű választ. Ugyanakkor szerinte nem tagadható, hogy a korábbi rendszerhez képest rövid távon kisebb finanszírozási igény jelentkezik majd, az előzetes számítások szerint 2024-ben 10-15 milliárd forintos kiadással jár majd a CSOK Plusz bevezetése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az interjúban Horung Ágnes beszélt még arról is:
- A Magyar Államkincstár kimutatásai szerint a 2015-től elérhető CSOK esetében 2022 végén mindössze nagyjából 6 ezer olyan CSOK-szerződés volt, amelyben már lejárt a gyermek megszületésére rögzített határidő, ez a szerződések alig 3 százalékát jelenti.
- A CSOK Plusz az új gyermek, gyermekek vállalására ösztönöz, de az egyedülállókat sem zárják ki a rendszerből, hiszen a kistelepüléseken a falusi CSOK továbbra is elérhető számukra, illetve gondolkoznak azon, hogyan tudnák kifejezetten ennek a célcsoportnak segíteni.
- A kormány számításai szerint 12 ezer új igénylő lehet majd az első évben.
- A CSOK Plusz a korábbi CSOK szabályokat viszi tovább, azaz a feltételek teljesítéséhez az első gyermek megszületésének 4, a másodikénak 8, a harmadikénak 10 éven belül kell megtörténnie a CSOK Plusz folyósítását követően.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







