Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell.
Ingyen újíttatná fel új ingatlanát Alekosz: a Való Világ korábbi győztese fizetés helyett ingyen reklámmal rendezné az anyagiakat a mesterembernél. Nem valószínű, hogy bármelyik vállalkozó is vevő lenne az ötletre, főképp, mert a lakásfelújítási támogatás miatt amúgy is be vannak táblázva a szakik. Most a Pénzcentrum is megpróbált segíteni Alekosznak: megnéztük, milyen lehetőségei vannak a "nemzetközi sztárnak", ha jelentősebb megtakarítások nélkül vágna bele a felújításba.
Nem akárhogy keres magának szakit Alekosz: a VV-győztes ugyanis most költözött el, ám mint állítja, nincs pénze a felújításra. A "nemzetközi sztár" így reklámot ajánlott fel annak a mesterembernek, aki elvállalja új otthonának felújítását, ami egy teljes szint, lépcsőházzal együtt 6 szoba:
- írta a Facebookon Alekosz, aki azért láthatóan kevésbé van tisztában a piaci folyamatokkal. Ugyanis érvei között az is szerepel, hogy "a Covid miatt úgysincs munka". Ezzel szemben az építőipari szakszervezetek, szakértők már hónapok óta arról beszélnek, hogy a most élesedett felújítási támogatás és hitel miatt gyakorlatilag beteltek a szakik naptárai. Úgyhogy, hacsak nincs olyan kezdő vállalkozó, akinek esetleg jól jöhet az ingyen reklám, Alekosznak nem fog sikerülni nulla forintból felújítani az új ingatlant.
A Pénzcentrum megpróbál segíteni a "nemzetközi sztárnak", végigvesszük, milyen lehetőségei vannak, hogy ha nem is ingyen, de valahogy mégis finanszírozni tudja a felújítást különösebb megtakarítások nélkül.
Csak a hitel a megoldás?
Először vegyük végig azt, hogy miről marad le a celeb. Mivel Alekosz - egyelőre - nőtlen, és nem tudni arról, hogy lenne gyermeke, így családtámogatásokból aligha részesülhet, így a hárommilliós lakásfelújítási támogatás alapból nem jöhet szóba, ahogyan a hozzá kapcsolódó hitel sem, valamint a CSOK-ról is lemaradt.
Ha ezt elhisszük neki, akkor máris megszületett a megoldás: bár nem tudni, mikor lesz az esküvő, de ha a menyecskével valameddig kihúzzák a felújítás előtt álló ingatlanban, akkor abban a másodpercben, hogy jogilag is frigyre lépnek, jogosulttá válnak a kedvezményes babaváró hitelre - ha megfelelnek a feltételeknek. Azaz amellett, hogy házasnak kell lenni:
- A feleségnek 18 és 40 év közöttinek kell lennie,
- Mindkét félnek magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie.
- Legalább az egyik félnek 3 éves folyamatos társadalombiztosítási (TB) jogviszonyt kell tudni igazolni.
- Hitelképesnek kell lenni: azaz megfelelő jövedelemmel kell rendelkezni, valamint egyik fél sem szerepelhet elmaradás miatt az adóslistán.
Ha mindez teljesül, akkor már sima az ügy, a maximális hitelösszeg - 10 millió forint - pedig bőven elég lehet a hatszobás ingatlan felújítására, hacsak nincsenek nagyon komoly problémák. További előny, hogy a maximális törlesztő 50 ezer forint.
És az sem árt, ha Alekoszék a közeljövőben gyereket is vállalnak: az első baba megszületésekor kamatmentessé válik a kölcsön, a második gyermek születése esetén a hitelből 30%-ot elengednek, a harmadik gyermek születése esetén pedig a teljes tartozást elengedik.
Ha esetleg még a házasság előtt elválnak útjaik, Alekosznak akkor sem kell feladnia. A másik kiváló lehetőség számára a személyi kölcsön: ehhez nem kell önerő, egyedül a banki feltételeknek kell megfelelnie (munkaviszony, llandó jövedelem, negatív khr, stb.). Hogy az érdi vagyonőr nagyjából tudja, mivel számolhat, a Pénzcentrum kalkulátorában megnéztükneki, hogy milyen "föltételekkel" kaphatna a bankoktól 5 millió forintot 6 éves futamidőre.
Az CIB Bank 8,17 százalékos THM mellett 87 368 forintos havi részletért adná meg az összeget. Ettől nem sokkal marad el a Raiffeisen Bank ajánlata sem: 87 544 forintos törlesztő mellett 8,63 százalék a THM. Érdemes még megnézni az UniCredit Bank, az MKB Bank és a MagNet Bank ajánlatait is!
Alekosz, erre a csapdára figyelj!
Arról nem tudni, hogy Alekosz miből finanszírozta az ingatlanvásárlást, de ha van már egy lakáshitele, akkor egy csapdára érdemes figyelni, ha egy másik hitelhez is folyamodna a felújításhoz!
A bankok ugyanis nem adhatnak bármennyi hitelt Alekosznak, fontos, hogy mennyit keres! A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM) azért alkották meg, hogy minél kevesebb legyen a bedőlt hitel, a rendelet értelmében mindössze a havi nettó jövedelmünk maximum felét teheti ki a havi törlesztőrészlet.
Ez alól kivételt képeznek azok, akiknek havi jövedelme meghaladja a nettó 500 ezer forintot - ebben az esetben az arány 60 százalékos is lehet, fix kamatozású hitelek esetén. Hogy érthetőbb legyen, az alábbi táblázatba összefoglaltuk a lényeget, vagyis azt, hogy bizonyos jövedelmi szinteken mennyi lehet a maximális törlesztőnk:
Úgyhogy, ha a celeb a lakáshitele mellé még egy másik kölcsönt is felenne, mindenképp vegyen igénybe szakértő segítséget, hogy megtalálják a megfelelő megoldást. De ami még ennél is fontosabb:
Inkább bírjunk még ki pár hónapot, ameddig valamennyit össze tudunk spórolni a felújításra, vagy haladjunk szépen apránként, éppen amie van pénzünk.
Címlapkép: Alekosz Facebook-oldala
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)