7 °C Budapest

Áldozata gyerekeit sajnálta meg az uzsorás, így lett 100 százalékos kamat

MTI
2013. április 22. 18:36

A vádirat szerint havi 100 százalékos kamatra adott kölcsönt rászorulóknak az a maroslelei férfi, akinek pere hétfőn kezdődött el a Szegedi Járásbíróságon.

Az ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel, folytatólagosan elkövetett uzsora-bűncselekménnyel, önbíráskodással, egyedi azonosítójel meghamisításával vádolja a korábban már többször büntetett, börtönviselt, 36 esztendős férfit.

A férfi a vádirat szerint a Csongrád megyei faluban, illetve Makón és Hódmezővásárhelyen élő magánszemélyeknek adott kölcsönöket. A hitelek összege általában 10-20 ezer forint volt, a következő hónapban az adósoknak a pénz dupláját kellett visszafizetnie. Amennyiben a három-négy gyermeküket egyedül nevelő asszonyok vagy egy rokkantnyugdíjas adós bajba került a visszafizetéssel, a férfi elkérte tőlük a bankkártyájukat a kóddal és fölvette a számlájukra érkező járandóságukat, illetve meghatalmazást íratva a postán érkező segélyüket.


Az egyik sértett 210 ezer forinttal tartozott a vádlottnak, a férfi részletekben a hitel több mint dupláját fizette vissza. A vádlott azonban úgy gondolta, a férfi még tartozik neki több mint százezer forinttal, ezért 2011 nyarán két ismerősével bántalmazták a sértettet.

A vádlott ellen eljárás indult, az otthonában tartott házkutatáson pedig a rendőrök találtak egy Ausztriában ellopott sportmotort, amelyre egy másik magyar jármű rendszámát szerelték.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tárgyaláson a vádlott részben elismerte bűnösségét, de azt állította, a sértettek ajánlották föl, hogy kisebb kölcsönök fejében egy hónap elteltével az összeg másfélszeresét fizetik vissza. Úgy fogalmazott, a gyerekek miatt megsajnálta a sértetteket, azért adott kölcsön.

A per a sértettek és tanúk meghallgatásával folytatódik.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?