7 °C Budapest

15-ből 1 hallgató kérte a Diákhitel2-t

Pénzcentrum
2012. szeptember 11. 13:05

Az M1 Az Este című műsorában hétfőn este elhangzottak szerint 15 önköltséges hallgatóból eddig mindössze 1 igényelte a tanulmányok finanszírozására felvehető Diákhitel2 konstrukciót.

A Magyar Rektori Konferencia elnöke, Mezey Barna ismertette: az új felsőoktatási törvény végrehajtási rendelkezéseire várnak, és kérdés, miként oszlik majd meg a 23-27 milliárd forintra csökkentett finanszírozás a felsőoktatáson belül.

A fenti összeg egy meghatározott részét intézményfejlesztésre fordítaná a szaktárca, a maradék összeg megoszlása azonban még nem ismert. Mezey csak reméli, hogy nem szűnik majd meg intézmény, hiszen a felsőoktatás tartalékai határán van.

Jelenleg kétezer körüli a Diákthitel2-t felvevők száma, holott 30 ezer önköltséges hallgatóról beszélhetünk. Mezey szerint előbbi szám "nagyon kevés, ami vagy azt jelenti, hogy a családok vállalják a költségeket, vagy azt, hogy egyelőre nem vették komolyan ezt a kérdést."

A Diákhitel Központ (DK) Zrt. nagyjából az önköltséges szakra felvett 25 ezer diák 32 százalékával, 8 ezer Diákhitel II. igénylővel számolt az első félévre.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. december 6. 09:47
nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt...
MEDIA1  |  2025. december 5. 15:55
Véget ért a Netflix, a Comcast és a Paramount között zajló licitháború: a Netflix pénteken közölte,...
MNB Intézet  |  2025. december 5. 09:56
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment...
Bankmonitor  |  2025. december 5. 09:55
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a ke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31