Folyamatosan emelkedik az árfolyamgátra jelentkező ügyfelek száma, az OTP Bank megkötötte a 10 000. gyűjtőszámlahitel szerződést - közölte Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Az OTP Bank fiókjaiban naponta több százan érdeklődnek az árfolyamgát konstrukció iránt, sőt a 2012. áprilisi indulást követően az elmúlt héten az OTP Bank megkötötte a 10 000. gyűjtőszámla szerződést is.
Az OTP Banknál már minden jogosult számára elérhető a gyűjtőszámlahitel. Az érdeklődő ügyfelek kiszolgálása zökkenőmentes. Az ügyintézők minden arra jogosult ügyfél kérelmét befogadják -közszférás, nem közszférás, valamint a lakáscélú és szabadfelhasználású deviza ingatlanhitellel rendelkező ügyfelek kérelmeit is.
A konstrukciót valamennyi fizetési nehézséggel küzdő, illetve a jövőben várhatóan nehézségekkel szembesülő ügyfelüknek ajánlják, akik a jelenlegi, megnövekedett árfolyamszintek vagy megváltozott élethelyzetük miatt nem képesek a havi törlesztési kötelezettségüknek eleget tenni. A konstrukció igénybevételével, a gyűjtőszámlahitel szerződéskötését követő - második esedékességtől számított - 60 hónapig, de legkésőbb 2017. június 30-ig a törlesztőrészlet kiszámíthatóvá válik. Az ügyfelet a konstrukció választásakor semmilyen banki költség nem terheli és a közjegyzői díjat sem kell megfizetni.
A havonta fizetendő törlesztőrészlet két részből áll:
• az egyik a tőkehányad, amely a hitel tőkeösszegének visszafizetésére szolgál,
• a másik a hiteldíjhányad, amely a hitelösszegre fizetett hiteldíjat (kamat- és kezelési költség) jelenti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A napi árfolyamon számított (eredeti) és a rögzített árfolyamon (180 HUF/CHF, 250 HUF/EUR, 2,5 HUF/JPY) megfizetett részlet különbözete gyűjtőszámlára kerül. A törlesztőrészlet-különbözet hiteldíjhányadát az Állam vállalja át. Egy meghatározott, ún. legmagasabb árfolyam (270 HUF/CHF, 340 HUF/EUR, 3,3 HUF/JPY) feletti törlesztőrészlet különbözetet az állam téríti meg az ügyfél helyett.
A gyűjtőszámlára kerülő, forintban nyilvántartott tőkehányad után kedvezményes, a 3 havi bankközi kamatlábbal megegyező kamatot kell fizetni az 5 éves időszak alatt. Az így felhalmozódott összeget az árfolyamrögzítési időszakot követően havi részletekben kell visszafizetni. (A gyűjtőszámlahitel törlesztőrészletének összege a devizakölcsön rögzített árfolyamidőszak alatti utolsó forintban megfizetett törlesztőrészletének max. a 15%-a lehet). Amennyiben az aktuális árfolyam a rögzített árfolyamnál kedvezőbb (azaz például a svájci frank árfolyama 180 HUF/CHF alá csökken), akkor vagy a gyűjtőszámlán levő összeg csökken, vagy ha utóbbinak már nulla az egyenlege, akkor az aktuális árfolyammal kiszámított, eredeti törlesztőrészletet kell fizetni. "Az árfolyamgát igénylésének egyik fontos feltétele, hogy az ügyfél fizetési késedelme ne haladja meg a 90 napot" - hívta fel a figyelmet Kovács Antal. A további, részletes igénylési feltételekről az ügyfelek az OTP Bank honlapján, a telefonos ügyfélszolgálaton, vagy személyesen a bankfiókban kérhetnek tájékoztatást. A programba történő jelentkezés végső határideje 2012. december 31.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







