Áprilisban megszülethet a megállapodás a bajba jutott hitelesekről

Pénzcentrum
2011. március 30. 17:32

Áprilisban megszülethet a megállapodás a bajba jutott adósokról - mondta Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke.

A bajba jutott lakáshitelesek megmentésére szolgáló, készülő programmal kapcsolatban Erdei azt mondta, fontos, hogy stabilizálják a nehezen teljesítő ügyfelek törlesztőrészleteit, de azokon is segíthet egy ilyen lépés, akik még megfelelően fizetnek. Szerinte nagyon jól állnak a kormánnyal folytatott tárgyalások, melyeknek köszönhetően hamarosan egy több éves időtávra alkalmas megoldás születhet.

Elképzelhetetlen, hogy a bankrendszer ne tegyen bizonyos kötelezettségvállalásokat, ugyanakkor az államnak és a hiteladósnak is vállalnia kell valamit - mondta Erdei az egyértelműen szociálisan rászoruló, komoly kritériumrendszerben meghatározott ügyfelek kapcsán. A jelenlegi állás szerint július 1-jén megszűnik a kilakoltatási moratórium, ezt követően a bankok fokozatosan érvényesíthetik a jelzáloghitelek biztosítékait.

Erdei Tamás közölte: a Bankszövetség április 15-i tisztújító közgyűlésén nem indul újra a szervezet elnöki tisztségéért. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem