Egyre kevesebb összeggel támogatja a költségvetés a kedvezményes hiteleket a tavalyi szabályozásnak köszönhetően. A múlt évi 200 milliárd forintos kifizetés után az idén már csak 147 milliárdos előirányzatról beszél a költségvetés. A rekord szintet 2005-ben érte el a kifizetések összege 232 milliárddal, aminek idén csupán a 63%-a jut - írja a Világgazdaság.
2001 után kedvezőbb kamatokkal és feltételekkel juthattak az emberek lakáshoz, mert a kormány több száz milliárd forinttal segítette ezt. Ez a kiadás túl nagy terhekkel járt az államnak, ezért 2003-ban, majd 2009-ben is szigorítottak a jogszabályon. A tavalyi módosítással gyakorlatilag lenullázódott a támogatott lakáshitelek száma a bankok nyilatkozatai alapján.
A főbb okok többek között, hogy csak az kaphat támogatást, aki új lakást épít, vagy a meglévőt korszerűsíti; illetve csak az kérhet forintalapú hitelt, aki 35 év alatti, továbbá minimum 2 gyermeke van, de még nem töltötte be a 45. életévét. Ezen felül nem lehet az igénylőnek más államilag támogatott hitele, és ha már van lakása, az is kizáró ok.

A lakás értékére nézve szigorítás még, hogy az ingatlan nem kerülhet többe 25 millió forintnál a fővárosban és a megyei jógú városokban, a kisebb településeken pedig 20 millió a határ. Az első esetben az igényelt támogatás maximum összege 12,5 millió, utóbbi esetben 10 millió forint lehet. Lakás-korszerűsítésre legfeljebb 5 millió forint járhat.
A költségvetésnek ennek ellenére jelentős kiadással kell számolnia még a következő években, hiszen jelenleg mintegy 1400 milliárd forintnyi lakáshitel van még a háztartásoknál (Magyar Nemzeti Bank adatai szerint) és ezek nagy része államilag támogatott.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







