300 lakáshiteles igényelt állami segítséget

2009. október 30. 09:32

Az év elejétől mindössze háromszázan vették igénybe az állami segítségnyújtást, miközben a kereskedelmi bankok százezer esetben egyeztek meg a bajba jutott ügyfeleikkel, akiknek gondjuk akadt a havi részletek fizetésével - írja a Magyar Hírlap.

Enyhítésre szorul az állami lakásmentő konstrukció feltételrendszere, melynek eredeti célja az volt, hogy a munkájukat a válság miatt önhibájukon kívül elvesztőknek az állam garanciát vállalt egy áthidaló kölcsönhöz. Az ügyfél ahhoz a bankhoz fordulhatott, amellyel eredetileg szerződésben állt.

"A statisztikák szerint mindössze 300-an éltek ezzel a segítséggel, ezzel szemben a kereskedelmi bankok saját hatáskörükben több mint 100 ezer bajba jutott ügyfél havi részletét ütemezték át sikeresen" - állapította meg egy ellenzéki politikus.

Az ügyfelek beszámolói szerint a bankokat nem kötelezi semmilyen ügyintézési határidő betartása, a kérelmek ügymenete nincs megfelelően kidolgozva. Így fordulhat elő, hogy míg egy pénzintézet egyik osztálya türelmet kér a bírálatra, addig a behajtási osztály végrehajtással fenyegetőzik.

A tervek szerint a jövőben azok is felvehetnék az áthidaló kölcsönt, akik közös megegyezéssel távoztak a munkahelyükről, az igénylések benyújtási határidejét 2010 végéig meghosszabbítják, bizonyos esetekben pedig a futamidőt is megemelik 96 hónapra.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. október 18. 16:49
Az USA-nak a jelenleginél háromszor több természettudósra van szüksége ahhoz, hogy állja Kínával az...
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?