Jelentett az Erste Bank: csökkenő működési költségek, emelkedő bevételek!

2009. március 5. 13:45

Az erősen romló külső körülmények ellenére stabil teljesítményt nyújtott a tavalyi évben az Erste Bank Hungary Nyrt.: az előzetes, konszolidált, nem auditált nemzetközi számviteli szabályok alapján készült gyorsjelentés szerint a pénzintézeti csoport mérlegfőösszege 26,1 százalékkal emelkedve 2 630 milliárd forinton zárt. Az adózás előtti eredmény 43,8 milliárd forint volt a tavalyi év végén, ami 33,5 százalékos növekedésnek felel meg. A piaci részesedés a lakossági hitelek területén meghaladta a 12 százalékot, a lakossági betétek esetében pedig 6,9 százalék volt, mely 8 tized százalékpontos javulás 2007. év végéhez képest.

Papp Edit elnök-vezérigazgató a pénzintézeti csoport tavalyi teljesítményét elemezve kiemelte: az Erste Bank 2008-ban a drasztikusan romló makrogazdasági körülmények, és a tavaly ősz óta tartó pénzügyi-gazdasági válság ellenére tartotta helyét a nagybankok sorában. A 900 ezres ügyfélszámot és 203 egységből álló fiókhálózatot tekintve pedig a második legnagyobb lakossági banknak számít Magyarországon.

A stabil működés kulcsát a 2007-ben megkezdett költséghatékonysági intézkedések következetes folytatása jelentette. A pénzintézet működési költségeinek a működési bevételeihez viszonyított aránya (költség/bevétel arány) az elmúlt három évben folyamatosan javult, 2008-ban 50,7 százalék volt, ami 1,3 százalékpontos javulást jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A működési bevétel 8,6 százalékos növekedésének motorját a nettó kamatbevételek 15,8 százalékos emelkedése jelentette, miközben a költségek összességében 5,8 százalékkal emelkedtek.

Az Erste Bank piaci részesedése a mérlegfőösszege alapján 7,8 százalék volt 2008-ban, ami 8 tized százalékpontos javulás az előző év azonos időszakához képest. A lakossági hitelek területén a bank piacrészesedése 12,3 százalék, míg a lakáscélú hitelek területén 14,8 százalék. A vállalati hiteleknél a piaci részarány 8,6 százalék volt, ebből az önkormányzati hitelek aránya 5,2 százalék. A lakossági betétek területén 6,9, a vállalati betéteknél pedig 5,4 százalék volt a pénzintézet részesedése. A hitelek piacán az állomány növekedése az utolsó negyedévben a forint gyengülésének is köszönhető volt.

Az eredményekkel kapcsolatban Papp Edit kiemelte: a tavaly ősszel kezdődött gazdasági-pénzügyi válság a pénzintézeti csoport tavalyi teljesítményében kevéssé mutatkozott meg, ami igazolja a korábbi években megkezdett, elsősorban az ügyfélkiszolgálás minőségének fokozására és a költségek csökkentésére összpontosító üzletpolitika helyességét. A negyedik negyedév végén azonban az Erste is alkalmazkodni kényszerült a megváltozott külső körülményekhez: az új hiteleknél a svájci frank helyett az euró alapú hitelek kerültek a hitelezési tevékenység középpontjába, de a támogatott forint alapú hitelek is egyre népszerűbbek az ügyfelek körében.

Ezzel párhuzamosan kiélezett verseny kezdődött a betéti piacon, ahol az Erste újonnan bevezetett betéti termékeinek köszönhetően szintén növelni tudta piacrészesedését. Hangsúlyos szerepe volt ebben a Magyar Postával kialakított stratégiai együttműködésnek is, amelynek keretében 2008 végéig több mint 157 ezer folyószámlát nyitottak a postai hálózatban.

Az Erste Bank idei terveiről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta: az üzleti tevékenység középpontjában továbbra is a lakosságnak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások állnak. 2009 egyik kiemelt célja, hogy a lakossági és a vállalati ügyfeleik számára tompítsák a gazdasági válság negatív következményeit. Ennek érdekében az Erste Bank a rászoruló ügyfeleknek szükség esetén módosít a hitel futamidején, valamint egyéb könnyítéseket vezet be.

Például a kedvezőtlen árfolyammozgások okozta hiteltörlesztési nehézségek megkönnyítése, az ügyfeleknél jelentkező többletkockázatok csökkentése érdekében márciustól Törlesztési Védelem néven új, lakossági jelzáloghitelek mellé igényelhető, kedvezményes árazású, biztosítás jellegű terméket vezettek be. Az új termék lényege, hogy a jelzáloghitel fennállása alatt, a hitel törlesztését vagy visszafizetését megnehezítő, vagy lehetetlenné tévő esetekre, - mint például a munkanélkülivé, vagy keresőképtelenné válás, esetleg rokkantság vagy halál - a bajba jutott ügyfelek helyett az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. fizeti a havi törlesztő részleteket meghatározott ideig.

Középtávon az Erste Bank nem módosította növekedési stratégiáját, mivel bízik abban, hogy a 2009-es gazdasági visszaesést 2010-től egy fellendülési ciklus követi majd. A piaci körülmények azonban az elnök-vezérigazgató szerint meglehetősen bizonytalanok, mivel a külső kereslet visszaesése a GDP-növekedésre is hatással van, a forint árfolyama pedig továbbra is törékeny. A nagyarányú külső finanszírozási szükséglet miatt ráadásul Magyarország sérülékenyebbnek tűnik a többi kelet-közép európai országnál. E kedvezőtlen tendenciák ellenére az Erste Bank célja továbbra is az, hogy a magyar bankpiac meghatározó szereplője maradjon, amely javuló színvonalon, a változó piaci környezethez és az igényekhez rugalmasan igazodva szolgálja ki 900 ezer ügyfelét a jövőben is - fejezte be Papp Edit elnök-vezérigazgató.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csoportos hitelfedezeti biztosítást vezetett be a bank: segítség a hiteltörlesztéshez 

A gazdasági válság okozta hiteltörlesztési nehézségek megkönnyítése és az ügyfeleknél jelentkező többletkockázatok csökkentése érdekében Törlesztési Védelem néven új, a lakossági jelzáloghitelek mellé igényelhető, kedvezményes árazású, biztosítás jellegű terméket vezetett be az Erste Bank Hungary Nyrt. 203 fiókból álló országos hálózatában.

Sztanó Imre, az Erste Bank Hungary lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagja elmondta: az új termék lényege, hogy a jelzáloghitel futamideje alatt, a hitel törlesztését megnehezítő, vagy lehetetlenné tévő esetekre, - mint például a munkanélkülivé, vagy keresőképtelenné válás, esetleg rokkantság vagy halál - az ügyfél a korábban elérhetőknél jóval kedvezőbb áron igényelheti az Erste Törlesztési Védelem konstrukciót. A munkanélküliség, illetve keresőképtelenség esetére történő kiterjesztés új elem, amely eddig nem volt elérhető.

Az Erste Törlesztési Védelem segítségével a munkanélkülivé, illetve keresőképtelenné váló ügyfelek helyett az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. fizeti meghatározott ideig a havi törlesztőrészleteket, akár többször is a futamidő alatt. Az életbiztosítást is tartalmazó konstrukciók a teljes hitelösszegre nyújtanak fedezetet, amennyiben halál, baleseti halál vagy rokkantság következik be. A csoportos hitelfedezeti biztosítás keretében a bank három különböző fokú védelmet nyújtó csomagot kínál ügyfeleinek kedvező havidíj mellett.

Az Erste Törlesztési Védelem Teljes csomag bármely okból bekövetkező haláleset, illetve 79 százalékot meghaladó egészségkárosodás (TB I-II. rokkantság), valamint munkanélküliség és átmeneti keresőképtelenség esetén nyújt segítséget, míg a Baleseti csomag alacsonyabb havidíj mellett baleseti halál, vagy balesetből eredő, 51 százalékot meghaladó mértékű egészségkárosodás, munkanélküliség és átmeneti keresőképtelenség esetén jelenthet megoldást az ügyfeleknek a hiteleik törlesztésében. A legalacsonyabb díjszabás mellett pedig a Munkanélküliségi és keresőképtelenségi csomagot vehetik igénybe a bank ügyfelei.

Sztanó Imre kiemelte: az Erste Bank az új terméket nem csak az új hitelt igénylő, hanem a már meglévő, lakossági jelzáloghitellel rendelkező ügyfelei számára is elérhetővé teszi.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem