16 °C Budapest

Elkapkodták a képzési pénzeket

Pénzcentrum
2008. június 18. 10:00

Idő előtt le kellett zárni a munkahelyi képzést támogató kiírást, mivel a keretösszegből elvileg támogatható 400 projekt helyett 850 pályázatot nyújtottak be május 26-áig. Július 25-ig mindenkit értesítenek az eredményekről - írja a Világgazdaság.

A május elején meghirdetett Humánerőforrás-fejlesztés operatív program (HEFOP) pályázatai igazi slágernek számítottak a vállalkozások körében. Az összes eddiginél több, 21 ezer fő képzésére igényeltek támogatást, sőt akad olyan projekt, amely több mint 200 fő képzésére irányulna.

Az összes támogatási igény ezzel túl is lépte a keretet, több mint 2 milliárd forinttal. A legnagyobb érdeklődés Közép-Magyarországon mutatkozott, innen érkezett a pályázatok fele.

A pályázatok többségét mikro és kisvállalkozások nyújtották be, azonban a közepes cégek átlagosan nagyobb összegeket igényeltek projektenként, mint a nagyvállalatok.

A hatóság szerint legkésőbb július 25-ig minden pályázót értesítenek az eredményekről.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm