Illatfelhőben úszik a Hortobágy, ezrével virágzik az orvosi székfű, közismertebb nevén a kamilla. A nemzeti park területén engedély nélkül tilos a gyűjtés, de a magyar...

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) számára a decemberi hónap kiemelt időszak, ilyenkor ugyanis naponta több száz hívás érkezik be hozzájuk. Szenteste és karácsony első két napján ez a szám elérheti akár az ötszázat is, de hasonlóan sűrű a szilveszter és az újév napja is. A legtöbben azért telefonálnak, mert nem szeretnek egyedül lenni az ünnepekkor, ugyanakkor sokan vannak, akik nem élnek egyedül, mégis magányosnak érzik magukat, és szeretnék, ha valaki meghallgatná őket.
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége évente körülbelül 200 ezer hívást kezel. A határon túli szolgálatokkal is rendelkező szervezet az ünnepekkor 10-15 százalékkal több hívást kap, mint az év bármelyik másik időszakában. Vadas Henrietta, az Egyedülfekvők.hu oldal alapítója Dudás Erikával, a LESZ elnökével beszélgetett az ünnepi időszakról. Kiderült, a legtöbb megkeresés hétvégén fut be a szervezethez, de népszerűek a hétköznap délutáni és a késő esti órák is. Annak érdekében, hogy minden hívást fogadni tudjanak az ünnepekkor, már most nagyobb számú, képzett önkéntessel dolgoznak.
A szövetség elnöke elmondta, a hívástartalmakat tekintve a magány és az izoláció első helyen áll, emiatt hívják a legtöbben a segélyvonalat. Ez nemcsak karácsonykor, hanem az év többi napján is vezető ok. Az ünnepek viszont erőteljesebben felszínre tudják hozni a fájó érzelmeket, ezért sokan úgy döntenek, telefonon keresztül osztják meg nehézségeiket, problémáikat.
Karácsonykor a legtöbb telefonáló nem szeret egyedül lenni, ilyenkor minket hívnak. Fontos számukra, hogy megosszák valakivel a gondolataikat, érzéseiket. Sokan ugyan nem élnek egyedül, mégis magányosnak érzik magukat, de olyan is előfordul, hogy az adott problémát nem tudják vagy nem akarják a családnak, barátoknak elmondani. Szívesebben osztják meg ezt olyan személlyel, akivel telefonon beszélnek anonim módon, mert így sokkal könnyebb megnyílni és kifejezni a fájdalmat
– magyarázza Dudás Erika.
Nem minden hívás szól nehézségekről – sokan nosztalgiáznak karácsony alkalmából
A LESZ elnöke hozzátette, az egyedül élő idősek elsősorban a szervezet gondozó vonalát hívják. Ők azok, akik nincsenek krízisben, de fontos számukra, hogy kapcsolatot létesítsenek valakivel, hogy meghallgassák őket. A tapasztalatok szerint ezek a hívások nem mindig fájdalmasak: az ünnepek alkalmával az idősek felidézik a régi karácsonyi élményeiket, vagy a szeretett személlyel töltött éveket. Ugyanakkor sokszor megjelenik bennük a várakozás is. Ilyenkor elmondják, mennyire várják, hogy videón keresztül beszéljenek a külföldön élő gyerekeikkel és unokáikkal.
Fiatalok is megkeresik a telefonos lelkisegély-szolgálatot
Dudás Erika közölte, nem csak az idősek, az egészen fiatalok is megkeresik a telefonos lelkisegély-szolgálatot. Általánosságban véve a 18 év alatti telefonálók aránya 10-15 százalékra tehető, a 24 év alattiak esetében ez a szám elérheti a 20 százalékot is, ami több tízezres nagyságrendet jelent a hívásokban. Ezekben a megkeresésekben erősen érződik az online világ térhódítása, ugyanis sok fiatal azért hívja őket, mert internetes zaklatás áldozatai lettek, de az is gyakori, hogy amiatt csalódottak, mert nem érkezett annyi lájk a megosztott fotóikra, mint amennyit szerettek volna.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakember hozzátette, bármilyen okból is történjen a hívás, a legfontosabb, hogy a telefonálók érezzék a figyelmet, és értő meghallgatásban részesüljenek. Ez karácsony és újév alkalmával különösen fontos. Ilyenkor a szervezetnél arra törekednek, hogy az ügyelő és a hívó együtt ünnepeljen.
Vadas Henrietta, az Egyedülfekvők.hu alapítója szerint a magány össztársadalmi probléma. Ez viszont nem az egyedülléttől függ, hanem a minőségi kapcsolatok hiányából fakad. Azok számára, akiknek nincs lehetősége a családdal ünnepelni, az Egyedülfekvők.hu azt javasolja, hogy karácsonyozzanak a barátaikkal, vagy önkénteskedjenek, mert így megélhetik a vágyott közösségi kötődést. Az egyedül élők az oldalon is megoszthatják érzéseiket, gondolataikat a karácsonnyal kapcsolatban.
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége a nap 24 órájában minden hálózatról ingyenesen hívható a 116-123-as számon!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


