Hosszú hetek kényszerszünete után végre fellélegezhetnek az állatbarátok: megnyitotta kapuit a győri zoo. Ráadásul május 24-én és 25-én kétnapos gyermeknappal is készülnek!

Mire készüljenek azok, akik most állnak neki a fürdőszoba felújításnak? A zuhanyzót vagy a kádat favorizálja a magyar? Nagyságrendekben mennyivel drágult idén a fürdőszoba kialakítás? Ennek is utánanézett most a HelloVidék.
A felmérések azt mutatják, hogy a kétszámjegyű áremelkedések ellenére 2022-ben sem lankadt a magyarok felújítási kedve. Aki csak teheti, él a 3+3 milliós állami támogatás lehetőségével, még ha ez az összeg hónapról hónapra egyre kevesebb dologra elég is. A Prospecto.hu magyar nyelvű felmérésében részt vevők több mint 83%-a úgy nyilatkozott, hogy tervez idén lakásfelújítást. Elsősorban a vizes helyiségek renoválását vették célba a magyar vásárlók - a konyhájukat a válaszadók 52%-a tervezi felújítani, míg a fürdőszobát 48%-uk. Ezt követően a legtöbben a hálószoba (45%) és a nappali (42%) átalakítását tervezik.
Hiába drága, attól még szükség van rá
Annak ellenére, hogy az építési alapanyagárak váratlan mértékben növekedtek, mégis a legtöbben a lakásfelújításhoz ilyen jellegű vásárlásokat terveznek (76%). Sokan tervezik továbbá bútorokkal (46%) és lakásdekorációkkal (27%) otthonosabbá tenni a házukat. Nem utolsó sorban kiderült az is, hogy a vásárlók milyen büdzsével állnak neki idén a lakásfelújítási terveiknek: a válaszadók 49%-a félmillió forint feletti összeget tervez elkölteni.
Erre számíthat, aki most új fürdőszobára vágyik
Aki még a tavalyi évben nem állt neki a fürdőszoba felújításának vagy a kialakításának, az bizony rosszul járhat hiszen, közölte a HelloVidék megkeresésére a Praktiker is, az elmúlt időszakban mindegy 30-50 százalékkal lettek drágábbak a költségek. Amennyiben a burkolást is számításba vesszük, akkor hozzávetőlegesen a duplájára nőhet a kiadásunk. És akkor még nem beszéltünk a munkadíjak emelkedéséről, és az egyéb költségekről.
A drasztikus építőanyag-drágulás, a 2020 óta megduplázódott vagy megháromszorozódott munkadíj és az öt éve átlagosan 13-14 százalékkal emelkedő rezsióradíj miatt csak kisebb munkálatokat lehet majd megvalósítani a megadott keretekből
– árulta el az Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnöke, Wiesinger Raimund is a Világgazdaságnak, aki szerint néhány égetett kerámia termék, így egyes csempegyártmányok ára már most kilőtt, pontosabban kezd elszállni, az egyik nagy gyártó éppen most jelentett be 45-50 százalékos azonnali áremelést.
Egyes termékkörökben már a lélektani határon járnak az árak, és a drágulásnak még nincs vége, több oldalról gyűrűznek be a költségemelő hatások. Jelentős mértékben emelkedett az alapanyagok ára, amivel párhuzamosan a fuvarköltségek is drasztikusan megugrottak.
Mik a legújabb fürdőszoba-trendek? Mire érdemes figyelni a vásárláskor?
2022-ben, ha fürdőszoba dizájnról van szó, hódítanak a természetes anyagok: a márvány, a beton, a megfelelően kezelt fa (akár a bambusz) remek hangulatot teremthet, de a matt felületű hidegburkolatok is a természetes hatást erősítik.
Ma már nem kell feltétlenül plafonig csempézni a falakat, hiszen rengeteg kimondottan vizes helyiségbe ajánlott falfestéket találunk, sőt, akár egy modern, vízálló tapéta is meghatározó elem lehet
-közölte a Praktiker szakembere.
Ami a szanitereket illeti, a légies, könnyített, vékony peremű fajták kerülnek előtérbe, de a bátrabbak választhatnak a szintén divatos szögletesebb formák közül is – a Praktiker tapasztalatai alapján a többség a klasszikus, elegánsabb formákat keresi, a modern megoldásokra is nyitottak vagyunk. A pultra ültetett mosdótál népszerűsége sem múlik, és szintén kedvelt a falra szerelt vécé is – bőséges kínálatot találunk a formavilágot tekintve.
Mosdókagyló árak (online webáruházakban, nagyságrendileg)
- Kerámia mosdó:36-100 ezer forint
- Ráépíthető mosdókagyló: 32-228 ezer forint
- Öntött márvány mosdó: 20-70 ezer
A zuhanyzót vagy a kádat favorizálja a magyar?
A zuhanyzó vagy kád dilemma teljes mértékben személyes preferencia vagy hely kérdése, de ha utóbbi mellett döntünk, a szabadon álló kádak rendkívül stílusosak és remekül támogatják a fürdőszoba relaxáló, feltöltő szerepét. Ha a zuhanyzó mellett tesszük le a voksunkat, a különböző vékonyított zuhanytálcák mellett a walk-in kialakítás is kedvelt
- tudtuk meg a Praktikertől.
Valóban, ha nincs lehetőségünk mindkét megoldásra, érdemes átgondolni a két lehetőség (mármint a zuhanyzó és a kád) előnyeit és hátrányait. Amennyiben erre nem kerül sor időben, az újabb átalakítás felesleges plusz kiadást eredményez, amit jobb elkerülni. Az általunk megkérdezett vizes szakemberek szerint a legfontosabb azt megnézni, hogy mekkora maga a fürdőszoba. Amennyiben tágas, bátran választható kád, sőt, az igazán nagy méretű helyiségek esetén akár választható mindkettő, kád és zuhany is. Ha kicsi a fürdő, akkor nincs mit nagyon mérlegelni, hiszen ebben az esetben csupán a zuhanyzó fér el kényelmesen.
Az sem egyértelmű, melyik megoldás a gazdaságosabb. Ez is életmódtól és helyzettől függő, hiszen egyénenként eltér, hogy ki mennyi időt tölt a zuhany alatt, illetve a kádban. Ugyanígy az sem alap, hogy a kád használatával több vizet használunk el. Másrészt az sem mindegy, hogy kik fordulnak majd meg a zuhanyrózsa alatt. Az idősebbek számára kényelmesebb megoldást jelenthet a zuhanykabin, mely egyszerűen biztonságossá tehető csúszásgátlóval. A kisgyermekek viszont imádnak kádban fürdeni, és sokkal kevésbé preferálják a zuhanyozást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A zuhanykabinok előnye, hogy szinte bármilyen fürdőszobába beilleszthetőek és gazdaságosabbak, ha nem töltünk a zuhany alatt sok időt. A kényelmes fürdők szerelmeseinek továbbra is a kád az ideális megoldás, ha kellően nagy méretű hozzá a fürdőszoba. Ráadásul bonyolódik a helyzet, hiszen nem elegendő azt eldönteni, hogy kád vagy zuhany, hanem arra is időt kell szánni, hogy a megfelelő funkciókkal ellátott darabok legyenek kiválasztva.
Hihetetlen széles a választék, hiszen választható funkció például a hidromasszázs, az FM rádió, és még telefonálni is lehet fürdés vagy zuhanyzás közben a telefonfogadási lehetőségnek köszönhetően.
Zuhanykabinok előnyei
A zuhanykabinban történő zuhanyozás kényelmes és egyben praktikus is, hisz rövidebb ideig tart, mint kádban fürdőzni. Másik nagy előnyük a kabinoknak, hogy bármilyen kisebb terű fürdőszobában is el tudjuk helyezni: ott is, ahol nincs lehetőség kádat betenni. A káddal való fürdőzéssel szemben a zuhanykabinban történő zuhanyzás idő és energiatakarékos megoldás. Sokféle formájú zuhanykabin kapható, válaszhatunk görgős (toló) ajtósat, vagy akár nyíló ajtóval ellátott modellt is.
Online áruházak árai (nagyságrendekben)
- Akril zuhanytálca (íves, szögletes): 30 – 70 ezer forint
- Öntött márvány zuhanytálca (íves, szögletes, aszimetrikus): 60- 200 ezer forint
- Lemez zuhanytálca: 26-30 ezer forint
- zuhanykabinok zuhanytálca nélkül biztonsági üveggel: 70 – 240 ezer Ft
- Zuhanykabinok zuhanytálcával: 70 -120 ezer forint
- Mélytálcás zuhanykabin: 80-270 ezer forint
- Hidromasszázs zuhanykabin: 170- 500 ezer forint
A fürdőkádnak is megvannak a maga előnyei
A ma kapható fürdőkádak is szinte minden igényt kielégítenek, hiszen rengeteg méretben, formában, kivitelben kaphatóak. A fürdőkád nagy előnye, hogy bármilyen alakú helyiségben el tudjuk helyezni. Hátránya, hogy helyigényes, viszont lehet egyszemélyes, de lehet többszemélyes kivitelben is választani. A kád előnye, hogy többféle funkciót is betölthet, hiszen akár fürödhetünk benne, akár alkalmas zuhanyzásra is.
Online áruházak árai (nagyságrendekben)
- Egyenes kád: 40-100 ezer
- Sarokkád: 100-250 ezer forint
- Szabadon álló fürdőkád: 250- 400 ezer forint
- Hidromasszázs kád: 600-1.100 ezer forint
Csaptelepek tekintetében miket keresnek leginkább?
Nem vitás, a tökéletes csaptelep kiválasztásánál nem csupán az a mérvadó, hogy esztétikailag milyen (ami persze szintén nem elhanyagolható szempont), de a minőségi követelményeknek is meg kell felelniük, hiszen egy jó csaptelepre nem csupán ránézni jó, de az okos szerkezetek vizet, energiát, s nem mellesleg pénzt is spórolnak. A csaptelepeknél bizony nem az a nyerő, amely pehely súlyú, hiszen a nehezebb kivitelekről elmondható, hogy “van bennük anyag”, s végső soron ezek lesznek azok a szaniterek, amik akár évekig is kitartanak: nem kezd el pár évnyi használat után lötyögni, ereszteni, mozogni – tanácsolta a MOFÉM honlapján.
Amennyiben kínálatunkból az automata nyomógombos vagy a mozgásra reagáló csaptelepeinket választják, a vízfogyasztás 50 százalékát takaríthatják meg, valamint a csaptelepeink beszerelt automatikus víz-stoppal is rendelkeznek. Ez annyit jelent, hogy a folyamatos vízhasználat 5 perces időintervallum után megszakad, így nem kell az elzárással többé törődnie
– írta a MOFÉM.
Ahogy a HEllovidék megtudta, a közepes árkategóriájú és jó minőségű csaptelepek a legnépszerűbbek a Praktiker barkácsáruházak vásárlói körében.
Online áruházak árai (nagyságrendekben)
- Zuhanyszett: 30-110 ezer forint
- Falba építhető zuhanyszett: 120-180 ezer forint
- Zuhanyfej és zuhanyrózsa:3- 135 ezer
- Kádtöltő csaptelep: 30-210 ezer forint
- Mosdó csaptelep: 37-137 ezer forint
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


