6 °C Budapest
Menedzser szidja az alkalmazottat a modern irodában. Projektvezető hibázik. Cégvezető dühös, elégedetlen a dolgozó rossz minőségű munkája és a határidő elmulasztása miatt.

Így látják a jövőt a világ vezetői: most már tényleg van okunk aggódni?

2025. január 21. 17:01

A világ vezérigazgatóinak közel 60%-a arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42% pedig a dolgozói létszám 5%-os növekedésével is kalkulál.

A vezérigazgatók csaknem háromötöde (60%) optimista rövidtávon a globális gazdasági kilátásokat illetően, ami jelentősen meghaladja a tavalyi 38, és a két évvel ezelőtti 18%-os arányt. A vállalatvezetők 42%-a a dolgozói létszám növelését is tervezi a következő 12 hónapban - a legmagasabb arány a technológia (61%), ingatlan (61%), magántőke (52%), valamint gyógyszeripar és élettudomány (51%) szektorokban figyelhető meg -, míg a létszám csökkentését kevesebb mint feleannyian (17%). Úgy vélik, hogy a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) inkább a dolgozói létszám bővüléséhez, semmint fogyatkozásához vezetett.

A bizakodás ellenére nem enyhültek a kockázatok, hiszen a makrogazdasági volatilitás (29%) és az infláció (27%) továbbra is a vezérigazgatók által világszerte legtöbbször említett fenyegetések, ezt követik a kiberkockázatok (24%) és a szakképzett munkaerő hiánya (23%).

Az egyes régiók között viszont szembetűnő különbségek vannak: a geopolitikai konfliktus miatt a Közel-Keleten (41%), illetve Közép- és Kelet-Európában (34%) aggódnak legtöbben, Afrikában pedig az infláció a fő probléma (39%)  – áll a PwC 28. Globális Vezérigazgatói Felmérésében.

Az idei felmérés megállapításai éles ellentétre mutatnak rá” - hívta fel a figyelmet Mohamed Kande, a PwC globális vezetője. „Bár a vezérigazgatók világszerte optimisták az előttünk álló évet illetően, azt is tudják, hogy az értékteremtés megújulás nélkül nem megy. A feltörekvő technológiák, mint a GenAI, valamint a geopolitikai átrendeződések és az éghajlatváltozás által olyan új üzleti ökoszisztémák alakulnak ki, amelyek új versenyhelyzetet is teremtenek. Akik készek bátor döntéseket hozni a stratégiájukról – a munkavállalóktól kezdve az ökológiai lábnyomon és az ellátási láncon át egészen az üzleti modelljük újragondolásáig - azok lesznek sikeresek” - tette hozzá.

A többség nem elég agilis

Az elmúlt két évhez hasonlóan tízből négy vezérigazgató (42%) úgy véli, hogy vállalata egy évtized múlva nem lesz életképes - mindenekelőtt a szabályozási környezet változásai miatt -, ha a jelenlegi úton halad tovább. A vezetők azonban nem tétlenek: az összes ágazatban csaknem kétharmaduk (63%) legalább egy jelentős intézkedést tett az elmúlt öt évben annak érdekében, hogy átalakítsa vállalata értékteremtésének módját. Azok, akik több reformot is végrehajtottak, nagyobb nyereségnek örülhettek, hiszen 38% legalább egy új ágazatban versenybe szállt, és egyharmaduk bevétele több mint 20%-kal bővült ebben az időszakban.

A megújulás üteme azonban lassú, és a vállalatok nagy többsége nem elég agilis. A megkérdezettek körülbelül fele mondta azt, hogy a pénzügyi és emberi erőforrásaik legfeljebb 10%-át csoportosítják át évente, és több mint kétharmaduk 20%-nál kevesebbet.

A kézzelfogható technológiai előnyök még nem hoznak jobb eredményeket

A vezérigazgatók a GenAI bevezetésének köszönhetően kézzelfogható előnyöket tapasztalnak: 56%-uk hatékonyságnövekedésről számolt be, míg egyharmaduk a jövedelmezőség (34%) és a bevételek (32%) emelkedését tapasztalta. A teljesítmény azonban némileg elmarad a tavalyi reményektől, amikor 46% várt jövedelmezőség-javulást, de egy évvel később csak 34% válaszolt úgy, hogy ezek valóra is váltak. A mesterséges intelligenciába vetett bizalom hiánya továbbra is akadályt jelent a szélesebb körű alkalmazás előtt, hiszen mindössze egyharmaduk van nagyfokú bizalommal aziránt, hogy a technológiát a vállalat kulcsfontosságú folyamataiba beépítsék.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ennek ellenére a GenAI jövedelmezőségre gyakorolt hatásaival kapcsolatos optimizmus kissé magasabb a tavalyinál – 49% vár növekedést a következő 12 hónapban. A megkérdezettek nagyjából fele (47%) számít arra, hogy a következő három évben integrálja az MI-t (beleértve a GenAI-t is) a technológiai platformjaiba, 41%-uk tervezi az MI integrálását az alapvető üzleti folyamatokba, 30%-uk pedig új termékek és szolgáltatások fejlesztését tervezi.

Bár még a korai szakaszban járunk, semmilyen adat nem utal arra, hogy a GenAI a munkalehetőségek széles körű csökkenéséhez vezetne a globális gazdaságban. Több vezető állítja, hogy a GenAI inkább növelte, mint csökkentette a dolgozói létszámot (17% szemben 13%-kal).

Az idei felmérés érettebb képet mutat a generatív mesterséges intelligencia használatáról a vállalaton belül. A vezérigazgatók meg vannak győződve arról, hogy a GenAI képes új távlatokat teremteni, ugyanakkor jobban tisztában vannak azzal, hogy milyen kihívásokkal kell megbirkózniuk ahhoz, hogy realizálják ezeket a lehetőségeket” - mutatott rá Mezei Szabolcs, a PwC Magyarország cégtársa.

Az éghajlattal kapcsolatos beruházások megtérülnek

Az éghajlatváltozás szintén cselekvésre sarkallja a vezérigazgatókat. Az elmúlt öt év klímaberuházásainak pénzügyi hatásáról úgy nyilatkoztak, hogy ezek a lépések hatszor nagyobb valószínűséggel eredményeztek bevételnövekedést (33%), mint -csökkenést (5%). Emellett közel kétharmaduk arról számolt be, hogy az éghajlattal kapcsolatos beruházások - melyek elindítása igencsak nehézkes - csökkentették a költségeket, vagy legalábbis nem gyakoroltak jelentős hatást azokra.

Az ilyen befektetéseket végrehajtó vezérigazgatók a szabályozás összetettségére (24%) hivatkoznak, mint a legfontosabb gátló tényezőre, szemben az alacsonyabb megtérüléssel (18%) vagy a vezetőség támogatásának hiányával (6%).

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. február 7. 19:23
A DIGI félrevezetően tájékoztatta ügyfeleit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) súlyos bírságot kiszabó...
Holdblog  |  2025. február 7. 09:27
Szőcs Gáborral, piaci volatilitással és energiával van tele az e heti adásunk, és egyben kitárgyalju...
ChikansPlanet  |  2025. február 7. 08:37
Az Európai Unió 2020-ban indította útjára a Termőföldtől az asztalig (Farm to Fork) stratégiát, amel...
KonyhaKontrolling  |  2025. február 7. 07:46
A múlt héten bemutattam, hogy milyen szintjei vannak a gazdagságnak. A meggazdagodás útjainak leírás...
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 8. szombat
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33