Kiadták a vörös kódot: 41 Celsius-fokos hőség tarolja le ezt a vidéket kedden Franciaországban
A rendkívüli forró időjárás miatt a legmagasabb szintű figyelmeztetést adták ki az ország négy déli régiójára.
A rendkívüli forró időjárás miatt a legmagasabb szintű figyelmeztetést adták ki az ország négy déli régiójára.
A fejfájás nem csupán a felnőttek körében jelentkezhet, gyermekek esetén ráadásul gyakoribb probléma, mint elsőre gondolnánk.
Az csinálhatta jól, aki nem csak az első és második "adagot", hanem az utána következő emlékeztető oltásokat is ugyanabba a karjába kérte, mint az első alkalmakkor.
Napokon belül a színházba is visszatér Körtvélyessy Zsolt, aki három hét után elhagyhatta a kórházat. A legtöbben a Barátok köztből ismerhetik, ahol Hoffer Józsit alakította.
Máris indul a fokozott készültség a durva hőség miatt.
Egy új tanulmány szerint, ha inzulin hormont fecskendezünk az orrba, az javíthatja az Alzheimer-kórban szenvedők memóriáját.
Összesen 23 izotóniás sportitalt vizsgáltak meg német szakértők - ezek közül egyiket sem ajánlanák teljes mértékben.
Egy fogorvos szólalt fel, aki szerint az édesítőszerek esetében többnyire csak a rákkeltő hatásukról van szó, miközben a hasznukról mélyen hallgatnak.
A jövőben módosulhatnak a háziorvosi körzethatárok, egyes praxisokat pedig összevonhatnak, vagy akár meg is szüntethetnek.
Mi valósulhat meg a kormány egészségügyi, ellátórendszert célzó ígéreteiből? Ezt néztük át alaposan egy szakértővel.
Az egyes mezőgazdasági termékekben, benne a zöldségekben, gyümölcsökben engedélyezett vegyszerhatárértékek veszélyt jelenthetnek az egészségre.
A parlagfű pollenkoncentrációja országosan magas, a napokban a záporok hatására lokálisan átmenetileg lecsökkenhet, azok elmúltával azonban hamar újra megemelkedik.
Az újgenerációs kiberbiztonság terén globális vezető Sophos publikálta új ágazati felmérését a zsarolóvírus helyzete az egészségügyben témában.
Összefüggés lehet a demencia és a gyomorégésre és savas reflux kezelésére szedett gyógyszerek között.
A pikkelysömörről számos gyakori tévhit él a köztudatban, melyek egy része rendkívül megnehezíti a betegek társas kapcsolatait.
Az elmúlt 20 évben megduplázódott a bazálsejtes karcinóma és laphámrák esetek száma.
A parlagfű pollenkoncentráció országos átlagát vizsgálva a szezon fokozatosan eltolódik.
Emelkedés látható Békéscsabán, Pécsett, Salgótarjánban, Székesfehérváron és Szekszárdon.
Sokan inkább csak az alapanyagokat vásárolják meg és otthon sütik a pékárut
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a szocialista időkből örökölt kórházi struktúra túlméretezett az új típusú elvárásokhoz, az ellátórendszer még mindig fejnehéz.
Egymilliárd forintos azonnali többletforrást ad a kormány az egészségügyi dolgozóknak, ám nem mindenki részesül belőle.
Újabb és újabb koronavírus-variánsok jelennek meg, de természetesen még most is elérhetők a védőoltások, amit ajánlott is felvenni - fogalmazott a szakember.
Egy férfi állás közben a lábait nehéznek érzi, a végtagok ezen kívül viszketni és bizseregni kezdenek, valamint lila színűvé válnak.
Szakemberek szerint azonban nem kell pánikba esni, de most van itt az ideje, hogy megelőzzük az újabb variáns széleskörű elterjedését.