A Magyar Orvosi Kamara (MOK) által támogatott pertársaság javára döntött a Kúria a háziorvosi ügyeletekkel kapcsolatos perben.

Számos oka lehet annak, ha valaki elégedett, vagy éppen elégedetlen az életével. A Pénzcentrum 2024 végén is elkészítette nagy boldogságkutatását, ami a nyilvánvaló következtetések mellett meglepő eredményeket hozott. A Pénzcentrum videoblogja, a CashTag most a kutatás készítőjével, Gosztola Judittal vette át a legérdekesebb eredményeket.
Az emberek életében már sok ezer éve a legfontosabb dolgok között szerepel a boldogság, pontosabban az, hogy amikor csak lehet, elégedettek legyünk az életünkkel, és meg is tudjuk teremteni ennek a feltételeit. A Pénzcentrum a sok éves hagyományt tavaly decemberben sem szakította meg, és elkészítette Magyarország boldogságtérképét, amihez a kérdőívet több, mint tízezren ki is töltötték.
De egyáltalán mikor beszélhetünk boldogságról, és kiknek mik a lefgontosabb összetevői? Boldogabb vajon egy magyarországi közmunkás, mint egy vállalkozó? Számít a lakhely vagy a társadalmi státusz? Esetleg a fizetés, a párkapcsolat minősége? Erre kereste a választ a CashTag, a Pénzcentrum videoblogja Gosztola Judittal, a kutatás és a boldogságtérkép készítőjével.
Először is, mi a boldogság?
Gosztola Judit, a Pénzcentrum szerkesztője mindenekelőtt azt tisztázta a CashTagnek, mit értünk boldogság alatt, illetve mely tudományág foglalkozik ezzel? A válasz természetesen szerteágazó, mert nem egyetlen tudományágot foglalkoztat a boldogság kérdése.
Készülnek nemzetközi felmérések a boldogságról, ami azért egy elég általános fogalom, nehéz pontosan meghatározni, de valamennyire azért mégis körbe lehet írni, elég fontos szempontok mentén. Vizsgálja a szociológia, a pszichológia és a neurológia is, hogy mi a boldogság. Szociológiai szempontból az egyén és a társadalom viszonyát nézzük, hogy egészségügyi, vagy anyagi szempontból hogy van az ember az adott helyen. A pszichológiai szempont általában a megélt érzelmekre összpontosít: ki mennyire boldog, mennyire éli meg az érzelmeit? Mennyire érzi jól magát a bőráben? Neurológiai szempontból pedig természetesen az agyi folyamatokat nézzük: a boldogsághormonokat, a szerotonint és az oxitocint, hogy mennyire vannak jelen az emberi szervezetben
- fogalmazott a Pénzcentrum szerkesztője.
Ennyire boldogok a magyarok
Judit ezután bővebben is ismertette a kutatás eredmányeit. Feltűnő tendencia, hogy ha a Magyarország-térképet nézzük, egyenesen megállapítható, hogy az ország nyugati felében sokkal boldogabbnak jelölték magukat a kérdőívet kitöltők.
A kitöltőket arra kértük, hogy egytől tízig jellemezzék, mennyire boldogok. Az idei átlag 5,9 lett országosan, ami egytized ponttal magasabb a tavalyinál. 2021-hez viszonyítva azonban már boldogtalanabbak vagyunk, mert az átlagos érték akkor hat felett volt
- mondta Gosztola Judit. Kitért arra is, hogy az életkori adatoknál van egy szegmens, ami kimondottan rossz értékeket mutatott.
A fiatalok pesszimistábbak, mint 2021-ben, megfordult az az akkori trend, mely azt mutatta, hogy minél fiatalabb valaki, annál boldogabb. Ez most látható a válaszokból, hogy minél idősebb valaki, annál magasabb pontszámot adott meg
- tette még hozzá. Emellett a kapcsolati státuszra is rákérdezett a kutatásban, és itt is született meglepő analógia.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kapcsolati státusznál is megfigyelhető egy érdekesség: a legboldogtalanabbnak az egyedülállók tűnnék, akiknek még az özvegyeknél is rosszabb az eredményük. A legboldogabbak a kutatás szerint a házasságban élők
- osztotta meg velünk a szerkesztő.
Csak egészség legyen!
Igen jól látszik a kutatásból az a tendencia is, hogy a magas iskolázottság - természetesen nem közvetlenül - jobb egészséget is teremt, vagyis ezzel is elégedettebbek voltak a kérdőívet kitöltők. Gosztola Judit elmondta, hogy a két dolog sokkal több ponton függ össze, mint gondolnánk.
Az egészséggel való elégedettség, valamint a hozzáféréssel való elégedettség nem változott, átlagosan 5,8-as értékelést ért el, ez megegyezik a tavalyi pontszámmal. Ami érdekes, hogy minél magasabb iskolázottságú valaki, annál elégedettebb az egészségével. Ennek bár látszólag nincs köze egymáshoz, valójából látszik belőle, hogy minél tovább járt valaki iskolába, annál jobban keres, és annál jobban hozzáfér az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Az iksolázottság mértéke fokozza azt a képességet, hogy megbirkózzunk a nehézségekkel, például éppen az egészségünk kapcsán is
- fejtette ki Gosztola Judit. Végezetül persze szóba hoztuk az anyagi helyzetet is: talán banális megállapítás, de ettől még igaz, hogy minél jobban keres valaki, annál boldogabb, hiszen az anyagi biztonság a stresszt is csökkenti.
Sok kutatás bizonyítja, hogy az anyagi helyzet hatással van a boldogságunkra, az anyagi stabilitás csökkenti a stresszt és a szorongást, amelyet gyakran éppen a pénzügyi bizonytalanság vált ki. A kutatásunkból is látszik, hogy ahol az átlagkereset magas, ott sokkal boldogabbak az emberek
- mondta a Pénzcentrum szerkesztője.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


