Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
Az új év beköszöntésével remek lehetőséget kapunk arra, hogy újult erővel formáljuk át az életünket, a meglévő szokásainkat, valamint hogy tiszta lappal indulhassunk az önmagunkhoz való viszonyunkban is. Már néhány egyszerű rutin kialakításával is sokat tehetünk azért, hogy nagyobb szeretettel és gondoskodással legyünk önmagunk felé, melynek hála javíthatjuk, illetve könnyebben őrizhetjük meg a testi-lelki egészségünket.
Az AVON szakértői összegyűjtöttek nekünk néhány tippet, amelyeket érdemes lehet megfogadnunk a következő évben ahhoz, hogy elindulhassunk az önszeretet olykor rögös, de felemelő útján. Rögtön az egészséges táplálkozás, lassú evés témájával kezdenek: mint javasolják, sokat tehetünk a testi-lelki egészségünkért, ha tápanyagokban gazdag, változatos étrendet követünk. Arról viszont kevesebbet beszélünk, hogy mennyire fontos az étkezésre szánt idő és figyelem is.
Sokszor kapkodva és sorozatokra fókuszálva fogyasztjuk el ételeinket, pedig érdemes időt szentelni a lassú, tartalmas étkezésre. Nemcsak a gyomrunk lesz hálás ezért az apró változtatásért, az ételek ízeit is jobban élvezhetjük ebben a formában, ráadásul ez egy szuper lehetőség a jelenlétgyakorlásra is, ami az életünk bármely területén a hasznunkra válhat.
Pihentető alvás
Az éjfél előtti alvás aranyat ér, ne hagyjuk elveszni ezt az értéket! Ha eddig nem figyeltük meg, tegyünk egy próbát, mennyivel kipihentebben ébredünk reggel, ha éjfél előtt elalszunk. Ha nem megy egyből az éjfél előtti elalvás, csináljuk fokozatosan, toljuk előrébb naponta 5-10 perccel a lefekvési időt, és persze figyeljünk arra is, hogy meglegyen éjszakánként a 7-8 óra pihenés.
Rendszeres vizsgálatok és önfigyelem
Legyen a fókuszunkban a teljes testünk! Évente készíttessünk vérvizsgálatot, nézessük meg a fogainkat, járjunk vissza a kontrollvizsgálatokra, valamint menjünk el nőgyógyászatra és mellrákszűrésre is. Persze, a szakemberek közreműködésén túl, további apró rutinok kialakításával mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy időben felismerjük a bajt, a fogápolási rutin mellett, például vezessük be a rendszeres emlőönvizsgálatot, ami havonta csak pár percet vesz igénybe, viszont akár az egész életünk múlhat rajta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lelki feltöltődés
Ne csak testileg, lelkileg is tápláljuk magunkat! Ebben segítségünkre lehetnek olyan tevékenységek, amelyek hozzájárulnak a kikapcsolódáshoz, és egyúttal a kinti rohanó világról befelé, önmagunkba terelik a figyelmet. Már napi 10 perc meditáció vagy 20 perc jóga is megalapozhatja azt, hogy kiegyensúlyozottabbak és fókuszáltabbak legyünk, amit nemcsak a testünk és a lelkünk köszön majd meg, az életünkben is megjelenhetnek pozitív változások.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







