Hidegzuhany a Pfizerrel, Modernával oltottakra: döbbenetes, ami most kiderült a vakcinákról

Hidegzuhany a Pfizerrel, Modernával oltottakra: döbbenetes, ami most kiderült a vakcinákról

2024. február 6. 20:32

Egy friss kutatás alapján az új COVID-19 vakcinák nem kínálnak plusz védelmet a már beoltott vagy fertőzésen átesett személyeknek a betegséggel szemben, sőt, enyhe védelemcsökkenést mutatnak - írta meg a NTD.

Egy friss kutatás eredményei szerint a már korábban COVID-19 ellen beoltott és a vírussal fertőzött személyek esetében az új, frissített vakcinák nem biztosítanak további védelmet. A Kyushu Egyetem Egészségügyi Igazgatás és Menedzsment Tanszékének japán szakértői által vezetett tanulmányban, arra a következtetésre jutottak, hogy azoknál az egyéneknél, akik már kaptak legalább két adag Pfizer vagy Moderna vakcinát, a bivalens emlékeztető oltás csak enyhe csökkenést eredményezett a fertőzés elleni védelemben.

A kutatók kiemelték:

Nem találtunk elegendő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a kétértékű vakcinák hatékonyak lennének a korábban fertőzött idősebb felnőttek körében

- áll a tanulmányban. Dr. Jeffrey Klausner, a Dél-kaliforniai Egyetem Keck School of Medicine-jének klinikai professzora az eredmények alapján úgy nyilatkozott,

hogy az emlékeztető oltások nagyobb jelentőséggel bírhatnak azok számára, akik még nem estek át korábban a betegségen

- fejtette ki. A kutatás szerint azoknál az oltott egyéneknél, akik még nem rendelkeztek korábbi oltással, az emlékeztető oltás mintegy 18,6%-os védelmet nyújtott. Azonban az összes résztvevő esetében ez a kezdeti hozzáadott védelem csak 0,6%-os volt, ami aztán 26,5%-ra növekedett és 34 nap elteltével 21,7%-ra csökkent.

Fontos megjegyezni továbbá, hogy ez a vizsgálat nem foglalkozott a bivalens vakcinák hosszú távú védelmi hatásaival. Amikor bevezetésre kerültek ezek az oltások, (2022 és 2023 között kerültek piacra több országban is, beleértve az Egyesült Államokat és Japánt) az válaszként történt az eredeti vakcinák csökkenő hatékonyságára az újonnan megjelenő variánsokkal szemben. Ezek utódai ma már új monovalens oltások, amelyek specifikusan egyes vírus alváltozatokra irányulnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Míg más tanulmányok is vizsgálták ezen vakcinák hatékonyságát - például dél-koreai kutatók negatív eredményekről számoltak be korábban fertőződött oltottak esetén -,

európai vizsgálatok szerint időlegesen erős kezdővédelmet nyújtottak a súlyos megbetegedésektől.

Ezekkel együtt ezek a tanulmányok rámutatnak arra, hogy milyen fontos lehet a jövőbeli vakcinázási stratégiák kidolgozása során figyelembe venni az egyedi kockázati profilokat és korábbi fertőződéseket.

Frissítés!

A hivatkozott kutatás a bivalens oltóanyagokat vizsgálta (amelyek az eredeti koronavírus-törzs és az omikron BA.1-es vagy BA.5-ös változata ellen lettek kifejlesztve. Ahogy a Telex cikke is rámutat, a vírus olyan gyorsan változik, hogy ezek a vakcinák már nem olyan hatékonyak az új törzsek ellen. Az eredeti tanulmányban az NTD félreérthetően "updated", azaz frissített néven hivatkozik az általuk vizsgált oltásokra, holott akkor már nem ezek voltak a legújabb oltóanyagok - így pedig a kutatásból sem az derült ki, hogy a legújabb oltások ne adnának plusz védelmet az új variánsok ellen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Óriásit húzott a magyar Kickstarter: ilyen lehetőség kevés alkalommal lesz 2024-ben, most bárki élhet vele

Ahogy Jeff Bezos, az Amazon alapítója híres mondása is szól: "A márkád az, amit az emberek mondanak rólad, amikor nem vagy ott.”

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. február 25. vasárnap
Mátyás
8. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm