Mostantól bárki számára térítésmentesen elérhető a Moderna által gyártott, mRNS-alapú Spikevax oltóanyag - írja közleményében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Megszólalt az FBI igazgatója: kegyetlen igazság derült ki, tényleg innen indulhatott a Covid-19
Nincs még egyetértés az amerikai kormányzatban arról, hogy honnan eredhetett a koronavírus, az FBI vezetője viszont most azzal állt elő, hogy hivatala szerint az a legvalószínűbb, hogy egy laborból szabadult el – írja a hvg.hu
„Az FBI szerint az összes lehetséges forgatókönyv közül az a legvalószínűbb, hogy a koronavírus egy kínai állami laboratóriumból szivárgott ki Vuhanban” – nyilatkozta az FBI igazgatója, Christopher Wray a Fox Newsnak. Ez azért fontos momentum, mert ez a első alkalom, hogy a szervezet egy vezető tisztségviselője megerősítette, mi áll az USA vizsgálati anyagaiba.
Mint ismeretes, Biden elnök 2021-es beiktatása után adta ki a parancsot, kutassák ki, mi lehet a koronavírus eredete. Néhány nappal korábban egyébként már történtek szivárogtatások a vizsgálattal kapcsolatban. Akkor az amerikai energiaügyi minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy a Covid-járvány vélhetően egy kínai laboratóriumból indult ki.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








