Woman with flu in bed, she use home medicine to handle sickness

Tridémia csap le Magyarországon: rengetegen betegek, karácsonykor nagy baj lehet

2022. december 22. 17:30

Egyszerre támad az influenza, a koronavírus, valamint a gyerekek körében tomboló RSV-vírus is, vagyis tripla járvány van Magyarországon. Két szakértőt kérdeztünk meg a tünetekről, a járványok mibenlétéről és a védekezésről is: és persze a legfontosabb kérdést is feltettük, hogy kockázatos-e karácsonyi vendégségbe menni?

Nagyon úgy tűnik, hogy nem ússzuk meg az év végét, illetve a következő év elejét egy kiadós járvány nélkül. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján 24 300-an fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ ma kiadott heti jelentésében. Mint írták, december 12. és 18. között (50. hét) az országban 269 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, 24 300 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül a betegek 33 százaléka 14 évesnél fiatalabb, 33 százaléka 15-34 éves, 22,8 százalékuk a 35-59 évesek és 11,2 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az év 40. és 50. hete között összesen 756 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK laboratóriumban, ezek közül 35 esetben az influenza valamelyik vírusát, 113-nál koronavírus-fertőzést igazoltak. Huszonhat megbetegedés hátterében a légúti óriássejtes vírus (RSV), míg 24 esetben egyéb más vírusok okozta fertőzés állt - tette hozzá az NNK. Szakértőket kérdeztünk meg arról, hogy valóban járványról beszélünk-e, illetve arról is, hogy halasszuk-e el a családlátogatásokat a napokon belül megérkező ünnepi időszakban.

Tényleg egyre több a beteg

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a Pénzcentrumnak elismerte, hogy az ő praxisában is megfigyelhető a betegségek számának gyors emelkedése, és más alapellátó orvosoknál is ezt tapasztalja. Mint fogalmazott, nincs minden esetben lehetőség arra, hogy meghatározzák magát a vírust, ám a csecsemőknél jobban behatárolható az RSV-vírus jelenléte.

Valóban egyre emelkedő esetszámokat látunk a háziorvosi rendelőkben, és emelkedik azon gyermekek száma is, akiknek kórházi kezelésre van szükségük. Alapellátásban nincs lehetőség minden esetben meghatározni az adott gyermek betegséget okozó vírust, így statisztikánk sincs arról, hogy melyik vírus milyen arányban okoz betegséget. A csecsemők körében a legkisebb hörgőcskék gyulladásos duzzanatát, a bronchiolitist, ezzel együtt légszomját leggyakrabban az RSV vírus okozza

- fogalmazott lapunknak adott válaszában Havasi Katalin. Hozzátette azt is, hogy bár természetesen felnőttek is elkaphatják, a gyerekekre és az idősekre fokozottan vigyázni kell, mert súlyos tüneteket okozhat a fertőzés.

A gyermekek jelentős számban betegszenek meg, de nagyon gyakran fertőzik meg családtagjaikat is. A betegrendeléseken gyakran találkozunk azzal, hogy a szülők viszonylag enyhe tünetekkel nem fordulnak orvoshoz, viszont a vírusokat tovább adják, fertőzhetnek. A tridémiában is igaz, hogy a legkisebbek és a legidősebbek vannak legnagyobb veszélyben. Náluk jelentkezhetnek legsúlyosabb tünetek, őket veszélyezteti legjobban az oxigénhiány vagy a kiszáradás

- tette hozzá a HGyE elnöke.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem kell lemondani a látogatást

Rusvai Miklós virológus ugyanakkor közölte, hogy csak annak kell lemondania a tervezett család- vagy barátlátogatásokat, aki valóban pontosan tudja, hogy beteg, mert így vigyázhat a szeretteire.

Abban az esetben, ha valaki konkrétan tudja magáról, hogy beteg, nem javaslom, hogy elmenjen a családi vagy baráti összejövetelekre, így ugyanis vigyázhat a szeretteire és a barátaira. Az természetesen nem megoldás, hogy az ünnepi találkozások során maszkot viseljünk – erre nem is lehetne rávenni a lakosságot – azt azonban megoldásnak érezném, hogy a tömegközlekedésen, illetve a bevásárlóhelyeken hordjuk, így saját magunkat könnyebben megvédhetjük

- mondta a Pénzcentrumnak a virológus, hozzátéve, hogy valóban a gyermekeket találja meg jobban a vírus, ennek azonban egyszerű élettani oka van. Kiderült az is: ha valaki még most rohanna koronavírus- vagy influenzaoltásért, már nem tudja immunissá tenni a szervezetét.

A fertőzöttek harmada 14 év alatti gyermek, vagyis kijelenthető, hogy inkább ők vannak most veszélyben. Ennek az is a magyarázata, hogy a náthás megbetegedéseket a felnőttek életük során már többször is elkapták, vagyis a szervezetük ellenállóbb tud lenni ezekkel szemben. A koronavírus ellen pedig eleve az a legjobb védettség, ha valaki már elkapta. Természetesen a covid és az influenza ellen is rendelkezésre áll védőoltás, csakhogy ezeknek is kell ez bizonyos idő, hogy valóban immunitást építsenek ki a szervezetben, tehát nem megoldás, ha most valaki hirtelen beoltatja magát azért, hogy az ünnep előtt vagy közben ne betegedjen meg

- mondta Rusvai Miklós.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm