11 °C Budapest

Operatív törzs: ekkor törölhetik el az idősek vásárlási sávját

2020. június 15. 11:30

Szerdán dönt a kormány az idősek vásárlási sávjáról  hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján. Mától lehet lagzit is tartani Budapesten, a mozik, színházak nyitásáról is szerdán határoz a kabinet.

Ma 4076 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, az elmúlt 24 órában 7 új beteget azonosítottak, egy fő hunyt el, összesen 563 áldozata van a járványnak - ismertette Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján. A tisztifőorvos szerint a gyógyultak száma 2485, az aktív fetőzöttek száma 1018 fő, 19-en vannak lélegeztetőgépen. Egyértelmű, hogy a vírus nem tűnt el, jelen van még az orszában, hiszen minden nap 10 körüli pozitív esetet regisztrálnak.

Az összes esetet vizsgálva kijelentette: 57-43 százalék a nők és a férfiak aránya. Az összes fertőzött 45 százaléka 65 év feletti, 15 százalék 50 éven felüli, 14 százalék pedig 40-49 éves, az összes többi korosztályban mind 10 százalék alatti, a gyermekkorúak aránya nem éri el az egy százalékot egy korosztályban sem. 100 ezer főre 41 fertőzött juttott orszáosan, 5,8 elhunytat tartanak számon ugyanebben az arányban. Területi megoszlásban Budapest vezet 110 fő/100 ezer lakos, Komárom-Esztergomban 100 ez az arány.

A járványgörbe kapcsán elmondta, Magyarországon leszállóágban van jelenleg. Pénteken bejelentették, hogy újabb egészségügyi ellátások nyínak meg mától, Müller ennek kapcsán elmondta, azokat az ágyakat, amelyeket fertőzötteknek különítettek el, immár 80 százalékban igénybevehetők, nincsenek korlátozások. Az egészségügyi szolgáltatók egy-egy megyében rugalmasan kezelhetik a kérdést, hogy az elhalasztott ellátásokat mihamarabb lehessen pótolni. A korábban bevezetett 4 fő per óra ellátás is érvényét veszíti, de továbbra is csak telefonos bejelentkezést követően lehet ellátásra menni. A szakorvosi óraszámok korlátlanul bővíthetők, hogy az elhalasztott ellátásokat el tudják végezni.

A fekvőbeteg intézményekben feloldották a látogatási tilalmat: ahol nincs koronavírusos beteg, szigorú szabályok mellett lehetséges a látogatás. Ennek rendjét minden intézményben az igazgató határozza meg. Érvényesek az általános rendszabályok, csak egészséges látogató mehet be, ő kerülhet 2 méteren belüli távolságra a betegtől. Ha engedi az időjárás, akkor az intézmény kertjében is lehet látogatni, ha a beteg egészsége engedi. Maximálni kell az egyidőben belépő látogatók számát, és csak maszkban lehet bemenni a kórházakba látogatni. Fontos, hogy az egészségügyi törvény betegjogként említi a kapcsolattartási jogot: a korlátozásokra szükség volt, de most a járványügyi helyzet lehetővé teszi az enyhítést. A tisztifőorvos arra kérte a látogatókat, hogy tájékozódjanak az intézmények honlapján a szabályokról.

Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette: mától a fővárosban a temetés és a házasságkötsét követő rendezvény megtartható, ha a létszám nem haladja mega 200 főt. A lagzikat is meg lehet tartani vendéglátóhelyeken a biztonsági intézkedések betartásval. Megnyitottak a könyvtárak is - sorolta. 2681-en töltötték le a házikarantén ellenőrző appot, az elmúlt 24 órában 428 karantént rendeltek el, összesen 7707-en vannak most karanténban. 126 esetben indult rémhírterjesztés miatt eljárás.

Újságírói kérdések

Ha valaki például Horvátországban nyaral, és megbetegszik, mi a teendő - hangott el a kérdés. Müller Cecília azt javasolta, kössön mindenki biztosítást, hogy igénybe vehesse a helyi egészségügyet. Ha valaki elkapná a vírust, azt helyben kezeljék, ne jöjjön haza.

Milyen munkát vállalhatnak a nyugdíjasok - hanzott el a következő kérdés. Ez nincs korlátozva a tisztifőorvos szerint, de a higénés szabályokat be kell tartani, maszkot kell viselni, és lehetőleg olyan munkát vállaljanak, amivel kevés emberrel találkoznak. Ilyen lehet a takarítás, vagy a konyhai munka.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Romániában vasárnapra ismét 300 fölé ugrott a megbetegedések napi száma, kell-e aggódni a határ mentén élőknek? Ukrajnában is terjed a vírus, milyen intézkedésekkel reagálnak a hatóságok? Kiss Róbert szerint a schengeni határokon folyamatos az ellenőrzés. Nem magyar állampolgár Magyarország területére nem léphetnek be, kivéve a tranzitutazók, mezőgazdasági munkások és a méltányosságot kapók - mivel a két országgal még nem kötött Magyarország megállapodást.

Mekkora esetszám esetén beszélhetünk második hullámról - kérdezték. Müller Cecília szerint ilyen szám nincs, de minden nap követik az eseményeket, hogy be tudjanak avatkozni, ha rosszabb lenne a helyzet.

Mikor törölhetik el a nyugdíjasok idősávját - kérdezte több orgánum. A tisztifőorvos megköszönte a lakosok türelmét, a lépés bevezetése szükséges volt a járvány elején. Az a cél, hogy ezen a téren is visszaálljon a normális rend, szerdán dönt a témában a kormány.

Milyen feltételekkel nyílhatnak újra a mozik, színházak? Kiss Róbert ismertette, ezeket a szerdai kormányülésen tárgyalják.

A gyerekeknél enyhébb lefolyású a kór, a tünetek kevésbé markánsak, de mindig van kivétel, például egy alapbetegség, immunállapot is súlyosbíthatja a lefolyást. Magyarországon gyermekáldozat nem volt, mind kigyógyultak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm