Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Már most tízezrekkel nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon, akik most kétségbeesetten próbálnak valamilyen munka után nézni. Őket is (!) célozza a Büntetés-végrehajtás friss toborzóakciója, amiben tiszthelyettesi és tiszti pozíciókat is hirdetnek havi minimum 253 - 412 forintos fizetési lehetőségekkel.
Az Operatív törzs május 19-i tájékoztatóján Bodó Sándor, az ITM államtitkára elmondta,
Azt tehát már most látszik, hogy a koronavírus-járvány következtében rengetegen veszítették el az állásukat, akik most igyekeznek valamilyen új munkát találni. Ezeket a tömegeket is várja új kampányában a Büntetés-végrehatjás. Méghozzá nem is akármilyen szlogennel:

A "Gyere a hűvösre" kampány tehát nem csak a nyár közeledtével üt óriásit, de próbálja megszólítani a koronavírus-válság kárvallottjait is. Lássuk, milyen ajánlatokkal várják a jelentkezőket.
Juttatások
A BV hivatalos tájékoztató oldala szerint tiszthelyettesi beosztás esetén a kezdő fizetés minimum havi bruttó 253 000 forinttól 357 000 forintig terjed, szolgálati helytől és beosztástól függően. Tiszti beosztás esetén viszont már minimum havi bruttó 412 000 forintot is lehet keresni.
Tiszthelyettesi ranghoz legalább érettségi bizonyítványra, tisztire egyetemi vagy főiskolai végzettség szükséges. A BV azonban toboroz 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezőket is, az ilyen toborzóplakátok tanúsága szerint őket bruttó 210 000 forintos alapbér várja, amit már a képzés alatt is megkapnak + minden olyan cafetéria, ami bármilyen más rangban dolgozót is megillet.
És hogy mik ezek?
Egy, a BV-ben dolgozó alkalmazott minden évben kap bruttó 200 000 forint értékű cafetéria pénzt, amit szép kártyán lehet igénybe venni. Ehhez pedig még éves szinte ruhapénz is társul.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A BV támogatja továbbá az emberek munkába utazását is, a távolsági bérlet összegéből például 86 százalékot visszatérítenek a dolgozók részére, amennyiben viszont valaki kocsival jár munkába, akkor 15 forintos összeggel járulnak hozzá az útiköltséghez kilométrenként.
Kiemelendő az is, hogy lakásvásárláshoz 2 év szolgálati idő után kamatmentesen lehet igényelni 5 000 000 forintig kölcsönt is. De annak is segítenek, aki nem saját ingatlanban lakik, azok ugyanis igényelhetnek albérleti támogatást, ami havi bruttó 38 650 forint. Mindezeken felül jár még:
- családalapítási támogatás,
- jutalom,
- szakmai képzés melletti illetmény,
- lakáshitel-törlesztés támogatás,
- és továbbtanulási lehetőség is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (1 év szolgálati idő után), ahol a dolgozó 3 évig a teljes fizetése mellett tanulhat, a diploma megszerzését követően pedig garantálják neki a tiszti beosztást.
Mit várnak el?
Az tehát látható, hogy egyfelől iskolai végzettség függvénye az, ki, milyen rangú állásra jelentkezet a Büntetés-végrehajtáshoz. Ezen felül azonban törvényileg szabályozott az, mik a jelentkezés feltételi.
Egyfelől - többek között - tehát kell a beosztáshoz szükséges iskolai végzettség, egészségei, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgát kell tenni. Kifogásolhatatlan életvitellel kell rendelkezni, aminek az ellenőrzéséhez hozzá is kell járulni. Természetesen a jelentkezőknek be kell tölteniük a 18. életévüket, ahogy el kell fogadniuk azt is, hogy a 2015. évi XLII. törvény szerint egyes alapvető jogainak korlátozást. Ahogy fontos az is, hogy az ember önként jelentkezzen, magyar állampolgár legyen és állandó belföldi lakóhellyel rendelkezzen.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







