Közölték is, meg nem is: ennyi magyar fertőződött meg oltás után
Közölték, hogy hány magyar kapta el a koronavírust oltás után, ám az adatokból semmilyen érdemi következtetést nem lehet levonni.
Közölték, hogy hány magyar kapta el a koronavírust oltás után, ám az adatokból semmilyen érdemi következtetést nem lehet levonni.
A Fővárosi Önkormányzat antitestszint-felmérést végzett az idősotthonaiban, sokan védettek a koronavírustól.
Augusztusig országosan 6 560 942 védettségi igazolványt postáztak ki.
Merkely Béla elmondta, ki kérje a harmadik oltást, és azt is, hogy mire érdemes figyelni.
Erdei Anna immonulógus szerint a kínai vakcinával oltott 60 éven felüliek harmada nem védett a vírus ellen.
Függetlenül attól, hogy milyen járványügyi besorolású egy ország, a beutazás védettségi igazoláshoz kötött, kivéve az átutazóknak és a nemzetközi fuvarozóknak.
Szükség lehet a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagjára is - jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök.
Napokon belül jön az új védettségi igazolvány. A korábban előre jelzetthez képest két hetes csúszással újul meg a digitális védettségi igazolvány.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) delta variánsával fertőzöttek kétszer nagyobb eséllyel szorulhatnak kórházi kezelésre, mint a Nagy-Britanniában korábbi domináns alfa variáns.
Pontosan meg tudják mérni, mennyire alakult ki szervezetünkben a sejtes immunitás a koronavírus elleni védőoltás után, vagy ha átestünk a betegségen. Az eljárás viszont elég drága.
Egy székelyföldi kutatás szerint tartósabban védettek a koronavírustól azok, akik a fertőződés után kaptak védőoltást.
Egyelőre bizonytalan, hogy szükség lesz-e emlékeztető oltásra, vagy a jelenlegi koronavírus-vakcinák elégséges védelmet nyújtanak a mutációk ellen is.
Epekedve várta a teljes magyar turisztikai ágazat a nyitás bejelentésének hírét.
Egy pandémia közepén az embereknek rengeteg kérdésük van egészségüket illetően.
Minden információ egy helyen.
Lehet-e a védettség foglalkoztatási feltétel? Jogszerű-e a védettséggel rendelkezők és nem rendelkezők megkülönböztetése?
A tárca szerint annak nem kell aggódnia, aki még nem kapta még meg a kártyáját, hiszen a védettség például az internetes rendszerben is ellenőrizhető.
Idén 384 ezer védettségi igazolvánnyal kapcsolatos tartalmat tettek közzé a magyar netezők, ennek 60 százaléka, azaz 239 161 említés az elmúlt egy hónapban született.
Mától időpontfoglalás nélkül lehet védettésgi kártyával kapcsolatos ügyeket intézni a kormányablakokban.
Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.