Hol fordíthat még a Tisza szombaton? Három kerületben rezeg a léc: régi motoros búcsúzhat a parlamenttől
Három körzetben még szoros a küzdelem, ezért a párt akár 143 képviselőt is küldhet a májusban alakuló Országgyűlésbe.
Három körzetben még szoros a küzdelem, ezért a párt akár 143 képviselőt is küldhet a májusban alakuló Országgyűlésbe.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 6. számú egyéni választókerületében is változott a végeredmény, miután az átjelentkezve, illetve külképviseleteken leadott szavazatokat is összesítették.
Péntek reggel megkezdődött az átjelentkezéssel, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok átadása az egyéni választókerületi választási irodáknak.
Lezajlott az első egyeztetés a parlamenti pártok között az Országgyűlés alakuló üléséről és a bizottsági struktúráról, mondta Magyar Péter a tárgyalás után.
A magyar építőipar sorsa régóta nemcsak a piac, hanem az állam döntésein múlik – és ez most különösen igaz lehet.
Visszavonul a politikától Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Péntek reggelre a hivatalos Facebook-oldala is elérhetetlenné vált.
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter arra számít, hogy a frissen megválasztott új magyar kormány gyökeresen változtat az eddigi külpolitikáján.
Cikkünkben áttekintjük, milyen ígéretett tett korábban a Tisza Párt győzelem esetére a nyugdíjak kapcsán, illetve milyen kérdések várnak megoldásra a jövőben, melyekről még nem esett eddig szó.
Hány mandátumot jelent a parlamenti kétharmados többség, és miért olyan fontos határérték? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a kétharmad kapcsán.
A lengyel piacvezető PKO Bank Polski a Tisza Párt választási győzelmét követően felgyorsította a magyarországi piacra lépés lehetőségének vizsgálatát.
Az elemzés szerint mintegy 38,3 milliárd eurónyi forrás sorsa rendeződhet a következő időszakban.
Bár az új kormányzat hozzáállása alapvetően Európa-párti, vitás kérdések továbbra is felmerülhetnek Brüsszellel, például a migráció megítélésében.
A lakáskínálat jelentős bővítése rendkívül időigényes folyamat. Egy új társasház felépítése átlagosan három évet vesz igénybe. Így egy éven belül lehetetlen látványos fordulatot elérni a piacon.
A vasárnap esti kétharmados győzelem után megtartotta első nemzetközi sajtótájékoztatóját Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
A külügyminiszter egyértelművé tette, hogy az ukrán fél kész a kölcsönösen előnyös partneri viszony kialakítására.
Az új Országgyűlés megalakulásával a korábbi kormány megbízatása automatikusan megszűnik, és az új miniszterek kinevezéséig ügyvezető kormányként működik tovább.
A Tisza Párt 2026-os kétharmados választási győzelmével jelentős átalakulások várhatók a hazai lakáshitelezésben és a családtámogatási rendszerben.
Bár az előzetes esélylatolgatások is hasonló irányba mutattak, a Tisza Párt győzelmének aránya a piaci várakozásokat is felülmúlta.
A 2026-os országgyűlési választások hétfő hajnalra sem zárultak le teljes bizonyossággal: három választókerületben továbbra is rendkívül szoros az állás.
A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt, a legtöbben eddig Győr-Moson-Sopron vármegyében adták le a szavazatukat.