Brutál pénzeket kérnek ma már egy albérletért: ki tudja ezt kifizetni?
Jelentősen megugrott az albérletek ára az egész országban, ez azonban nem vetette vissza az albérletpiacot.
Jelentősen megugrott az albérletek ára az egész országban, ez azonban nem vetette vissza az albérletpiacot.
Az aktuális piaci helyzetben pénztárcát nem kímélő kihívásnak tűnik a saját ingatlan vásárlása. Sokakban felmerülhet az úgynevezett „szerencseszerződés” kötésének lehetősége.
A 70 százalék feletti LTV mutatójú kölcsönök súlya már 36 százalék járt márciusban, miközben fél évvel korábban még éppen 30 százalék alatt járt.
A szerződés előírja egymás kölcsönös védelmét, a nemzetközi jogi elveken alapuló együttműködést és a harmadik országokkal szembeni közös fellépést is.
A családi vagyon egy része is múlhat egy házassági vagyonjogi szerződésen, de egy bedőlt hitel tekintetében a közös családi vagyon egy részét is megmentheti.
Még mindig van, aki megrökönyödik, ha szóba kerül a házassági vagyonjogi szerződés, pedig nemcsak válásnál hasznos, a családi vagyon egy részét is megmentheti.
Ötven új csuklós autóbuszból álló flotta érkezik jövőre a fővárosba, az új járművek üzemeltetésére kiírt tender nyertesével csütörtökön írták alá a szerződést.
Az EU 665 ezer adag oltóanyaghoz biztosít hozzáférést tagállamai számára a madárinfluenza megelőzése érdekében.
Egy marketingszakértő szerint a munkáltatók hozzáállása, nem pedig a fiatalabbak önzősége okozza a hűség jelentőségét, annak csökkenését a munkahelyeken.
Ingatlan eladásakor mi maradjon a lakásban, és mit kell elvinnie az eladónak? - olvasónk kellemetlen története nyomán ennek jártunk utána, hogy más okulhasson belőle.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök aláírta azt a rendeletet, amellyel felfüggesztette országa részvételét a hagyományos fegyveres erők európai korlátozásáról szóló szerződésben.
Az idei augusztus 20-i tűzijáték megszervezése nettó 1 milliárd 893 millió forintba kerül. A kapcsolódó költségek azonban itt nem állnak meg.
Az Egészségügyi Világszervezet éves ülésén a kormányok képviselői a COVID-19 következményei után a jövőbeli világjárványokra való felkészülés megerősítésére törekedtek.
Rugalmasabbá váltak a bérbeadók az ipar-kereskedelmi-szolgáltató ingatlanok piacán, a bővülő kínálat mellett a bérlők a tapasztalatok szerint könnyebben váltanak.
Az ÉVOSZ tapasztalatai alapján arányában az építőiparban a legtöbb fekete foglalkoztatás a lakosság részére,
Sok részletet egyelőre nem tudni, csak azt, hogy június elejétől lesz hivatalos a dolog - a bejelentés már megtörtént.
Márciusban a lakásbiztosítások iránti érdeklődés jelentősen nőtt, átlagosan 8-12-szeres volt az érdeklődés, de voltak olyan napok, amikor ötvenszeres is.
A héten véget ért a lakásbiztosítási kampány, amelynek során egy hónap leforgása alatt legalább minden tizedik háztartás élt az extra váltással.
Mit ír a gépjármű ajándékozási illeték kalkulátor, hány százalék, mennyi az ajándékozási illeték 2024 évében? Mik az ingatlan ajándékozási illeték 2024 évi szabályai?
Várhatóan még több mint 100 ezer további lakástulajdonos vált az utolsó tíz napban szerződést.