A stagfláció réme kísérti a magyar gazdasgot: hogy lehet ebből épségben kimászni?
Borús gazdasági kilátásokkal fordultak rá a nemzetközi piacok: stagflációra számítanak a szakértők, és a következő hónapok is az infláció növekedéséről fognak szólni.
Borús gazdasági kilátásokkal fordultak rá a nemzetközi piacok: stagflációra számítanak a szakértők, és a következő hónapok is az infláció növekedéséről fognak szólni.
Egy hónap alatt eltűnt egy közepes méretű patak a Bükkben, ahová sok állat járt inni. De országszerte csökkent a tavak, folyók vízállása.
A 2000-es évek elején éves szinten akkora volt az infláció, mint amekkorát áprilisba mértek Magyarországon, de milyen volt akkor és most a gazdasági környezet?
A közvéleménynek joga van tudni, hogy kik befolyásolják a politikai döntéshozatalt.
A hamisítványok között vannak Munkácsy, Gulácsy, Vaszary, Caravaggio, Picasso és Rubens alkotásait másoló képek is, a becsült kár félmilliárd forintra tehető
Ha bármilyen pénzügyi befektetést tervez az ember, nem mindegy, hogy milyen torzítások vannak a fejében.
Vásárlói rohamra számítanak idén a szakértők az elektromos járművek piacán. A szakértők szerint az e-mobilitást még mindig az alternatív töltőállomások hiánya gátolja.
A 2-es típusú cukorbetegség miatt több tucatnyi egyéb betegség kialakulásának kockázata nő meg.
A koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború egyaránt negatív hatással volt a gazdaságra. Mutatjuk hogyan kerülhetünk ki jól az esetleges válságból!
Leköszönőben az ötödik hullám, azonban egyes országokban már a hatodikra készülnek a lopakodó omikron miatt.
Kemenesi Gábor a harmadik és a negyedik oltásról is beszélt.
Rákaptak a hackerek az e-mailes csalásokra, egy vállalat biztonsága a munkavállalók felkészültségén múlhat
2022. január 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti munkavállalóknak, így ők februárban már magasabb összegű fizetést kaphattak.
Az elemzők még nagyobb növekedésre számítanak, mint tavaly, de ettől függetlenül ez az év sem lesz zökkenőmentes.
Elkaphatjuk az omikront, ha már kihevertük a deltát? És mennyi ideig tart ki a fertőzés utáni védettség? Ez a tudomány aktuális álláspontja.
Az újévbe fordulva ismét számos rendkívüli világfolyamat borzolja a befektetők idegeit. Nagy kérdés, mit tartogat a 2022-es év, ezért megnéztük, mibe érdemes fektetni a következő 12 hónapban.
Nem csak azoknak nehéz felmondani, akik az első munkahelyüket készülnek otthagyni, tapasztalt munkakeresők sem boldogulnak a felmondólevéllel.
Tévhit, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent” – egészségügyi szakértők kérik a kormányt a szigorításra
A szakértők nem találtak bizonyítékot arra, hogy az AstraZeneca csökkentette volna a termékenységet, vagy vetélést, koraszülést, illetve halvaszületést okozott volna.
Ez eddig a magyar állam minden időkre vetített legnagyobb egynapi új adósságkibocsátása.