Megnyílt az ország legnagyobb labirintusa: 4,5 hektáron bolyonghatunk a kukoricásban + Videó
A természetes szabadulószobának is nevezett labirintust idén is kézi munkával alakították ki, a belépéshez pedig mindössze egy adományjegyet kell váltani.
A természetes szabadulószobának is nevezett labirintust idén is kézi munkával alakították ki, a belépéshez pedig mindössze egy adományjegyet kell váltani.
Jelentős változás történt a Kéktúra egyik nyugat-magyarországi szakaszán: a Kőszegi-hegységben új nyomvonalt lalakítottak ki a Hörmann-forrás és a Vörös-kereszt között.
bezárás közvetlen oka egy márciusi bírósági ítélet, amelynek nyomán a terület közel 87 százalékát birtokló, állami tulajdonú MNV átvette az üzemeltetést a korábbi fenntartótól.
A lillafüredi kisvasút lett a magyarok kedvence, a szilvásváradi pedig a második.
Július 11-én újra életre kelnek a hazai libegők, de ezúttal nem nappali fényben: a XI. Libegők Éjszakáján négy helyszínen is meghosszabbított nyitvatartással várják a kirándulókat.
Nem mindennapi fogással gazdagodott a Maconkai-víztározó rekordlistája: egy 2,75 kilogrammos, 45 centiméter hosszú compót sikerült kifogni a tó gáti szakaszán.
A résztvevők napirendjében reggeli torna, csapatépítő foglalkozások és "katonai élmények" is szerepelnek.
Indulás előtt mindenképpen tájékozódjunk erról, hogy az időjárás lehetővé teszi-e a Balaton átevezés megtartását, vagy az esemény halasztásra kerül.
Derítsd ki, milyen jól ismered a magyar barlangok izgalmas és sokszínű világát!
Egy napra teljesen megnyitja kapuit a helyiek előtt az Annagora Aquapark: szombaton ingyenesen látogathatják a balatonfüredi lakosok a vízi élményparkot.
Bagossy & Nouvelle Vague Nagymaroson, akciós jegyek vasárnapig!
Föld körüli zenei utazásra hívunk: derítsd ki, mennyit tudsz különböző kultúrák műfajairól és hangszereiről!
Főúri kertek, Duna-parti zöldterületek és régi városi történetek: teszteld, mennyire ismered a Budapesti parkok világát!
Nemcsak az érettségi és a továbbtanulás foglalkoztatja a középiskolásokat: sokan attól is tartanak, hogyan alakulnak majd emberi kapcsolataik a felnőtté válás során.
Ezen a Balaton-parti településen idén is a csillagos ég alatt indulnak a vetítések, családi filmekkel, animációkkal és nagy közönségkedvencekkel.
A június 4-től induló Lidl-akciós kínálat a „Sport & Szabadidő” kategóriában a kerti medencékre, strandfelszerelésekre és a vízkezeléshez szükséges karbantartó termékekre épül.
Régi játékok, klasszikus gyerekkori kedvencek és retró emlékek várnak ebben a gyereknapi kvízben. Teszteld a nosztalgiatudásod!
Új tórekord született a Heves vármegyei Szűcsi Völgy Tavon, ahol a II. MTC Kupán egy 39 kilogrammos pontyot emeltek partra a horgászok – számolt be róla a tó üzemeltetése és a versenyen részt vevők.
Elsőre úgy hangzik, mintha egy Batman-film forgatása indulna a Bakonyban: június 13-án a denevérek, a tudomány és egy „Batmobil” nevű jármű kerül a középpontba.
Nem mindennapi fogásról számolt be a Nagyrédei Horgásztó: egy 230 cm-es harcsát emeltek ki a vízből. A hatalmas példányról készült fotó gyorsan bejárta a közösségi oldalakat is.