Kiadták a riasztást: hatalmas eső jön, ezt alig valaki úszhatja majd meg
Eső, szél és zivatarok is jöhetnek ma, rengeteg megyében lesz kellemetlen őszi idő.
Eső, szél és zivatarok is jöhetnek ma, rengeteg megyében lesz kellemetlen őszi idő.
Ennél látványosabb fotóval nem is illusztrálhatnánk azt, mi zajlik épp az országban. Míg Szombathelyen kabátban is fázunk, 10 fok van, addig Pusztaszeren még 27 fokban lehet napozni.
Nyugatra tartós eső érkezik, ugyanakkor a Dunántúl többi részén és délen többfelé kialakulhatnak záporok, néhol zivatarok is.
A Dunántúlon gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést, és már a keleti országrészben is szakadozik a felhőzet, de arrafelé maradnak tartósan borult tájak is.
Várhatóan Vas és Győr-Moson-Sopron megye nyugati felében lokálisan 30 mm feletti csapadék is hullhat.
Esővel, széllel és lehűléssel kezdődik a jövő hét, majd szerdán már ismét sok napsütés várható. A hét második felében kiadós esőre kell számítani.
Szombat hajnalban is rekordmeleg volt a fővárosban. Éjféltől azonban már érkezik a lehűlés zivatarokkal.
Pénteken a felhőzet továbbhalad északkelet felé, de az északkeleti tájakat még nem éri el.
Pénteken az ország délnyugati felén valószínű szórványosan záporeső, zivatar, északkeleten kisebb a csapadék esélye.
Napközben 32-36 Celsius-fok között várható a csúcshőmérséklet, hajnalban 17-22 fok lesz.
A nyugati, valamint északi területek kivételével 25 fok feletti 24 órás középhőmérséklet valószínű szerdán.
Kedden az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett több órára kisüt a nap. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar.
Az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Fokozottan figyeljünk egymásra!
A jövő hét első napjaiban még változékony idő várható, többfelé lesz zápor, zivatar, de a hét közepétől visszatér a napos, száraz, meleg idő.
A Dél-Alföldön már elérheti a 29 fokot is az átlaghőmérséklet, Bács-Kiskunban és Csongrád-Csanádban legmagasabb, harmadfokú veszélyjelzés van érvényben.
Folytatódik a hőség a jövő héten, a legmelegebb órákban akár 38-39 Celsius-fok is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul. Késő estére többnyire 20 és 26 fok közé hűl le a levegő.
Pénteken még főleg az északkeleti országrészben fordulhat elő zápor, néhol zivatar, de szombaton és vasárnap már jellemzően napos időre lehet készülni.
Szél hiányában keddről szerdára halasztották az ILCA 7 hajóosztály éremfutamát, amelyen Vadnai Jonatán is érdekelt a párizsi olimpián.
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel.