Kiadták a riasztást: zivatarok várhatók az egész országban, viharos szél, jégeső is lehet
A Dunántúl nyugati és északi részein, valamint az Északi-középhegységben maradhat 25 fok alatt a középhőmérséklet.
A Dunántúl nyugati és északi részein, valamint az Északi-középhegységben maradhat 25 fok alatt a középhőmérséklet.
A legmagasabb pénteki nappali hőmérséklet 29 és 35 Celsius fok között várható.
Első alkalommal lépett elő idén az Európai Unió, illetve Belgium fő energiaforrásává is a szél- és a napenergia.
A HungaroMet két vármegyékre adott ki figyelmeztetést magas középhőmérséklet miatt, itt a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat.
A jövő héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek. Hétfőn száraz, túlnyomóan derült idő várható.
A hétvégén újra napos, meleg időre számíthatunk, ugyanakkor elszórtan egy-egy zápor, esetleg zivatar is előfordulhat.
Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén.
A hét második felében lassan megnyugszik felettünk a légkör, de ismét melegebb léghullámok érkeznek, fokozódik a nappali felmelegedés.
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő lesz, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
Vasárnap délután az ország északkeleti harmadában számíthatunk helyenként zivatarok előfordulására szélerősödés kíséretében, egy-egy helyen jelentősebb mennyiségű csapadékkal.
Az idei Kékszalagra 2493 versenyző nevezett, közülük 140 ifjúsági, hét pedig serdülő korú, 48-an külföldiek.
A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között várható, továbbra is délkeleten lesz a legnagyobb forróság, ott néhol 40 fok sem kizárt.
Vasárnap 116 centi volt a Balaton átlagvízszintje, ez egy centis apadás az előző 4 naphoz képest.
A következő héten változatos időjárásra számíthatunk, amely a napsütéstől a záporokig és zivatarokig terjed majd.
Zivatar veszélye miatt másodfokú riasztást adtak ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye területér.
Sok napsütés mellett elszórtan záporokra és zivatarokra kell számítani a hétvégén, néhol 40 Celsius fok fölé is melegedhet a levegő
A hétvége folyamán a Balatonon a szél több problémát is okozott. A vízimentők 165 könnyű sérültet láttak el és 6 esetben mentettek ki bajba jutottakat a vízből.
Szerdán az északnyugati, északi szél többfelé élénk, egy-egy helyen átmenetileg erős lesz.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Somogy és Zala vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő délután.