Fontos levelet kap minden magyar a napokban: ki ne dobd, 200 ezres bírság lehet a vége
Október 1. és november 28. között népszámlálás lesz Magyarországon - a részvétel mindenkinek kötelező.
Október 1. és november 28. között népszámlálás lesz Magyarországon - a részvétel mindenkinek kötelező.
Egy frissen kiadott statisztika szerint az európai középmezőnynél is gyengébb a magyarországon elérhető letöltési sebesség, amely az internetes szokásainkra is hatással lehet.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 62 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig kismértékben, 4 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 14 ezerrel csökkent.
1-2 év, mire a válság mindenkit utolérhet, és úgy lehet igazán nagy piaci előnyre szert tenni, amikor mások lejtmenetbe kapcsolnak.
Októbertől népszámlálás kezdődik, a pontos adatgyűjtéshez kéri együttműködésünket a KSH.
Online is kitölthető a kérdőív, de 28 ezer számlálóbiztos is gyűjti majd az adatokat.
Az idei év első nyolc hónapjában 27 százalékkal több magyar járt Horvátországban, mint tavaly, a vendégéjszakák száma pedig 19 százalékkal növekedett 2021-hez képest.
Legjobban a családi házak vonzzák őket, de nem nyugodhatunk meg akkor sem, ha nem ilyenben élünk.
Egységes európai uniós módszertan van arra, hogy a tagállamokban miként bonyolítsák le a népszámlálást, illetve miket kérdezzenek.
Az Eurostat Csökkent a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban is júliusban, Magyarországon ezzel szemben romlottak az adatok.
Magyarországon brutálisan elszállóba vannak az árak, és a legrosszabb időszak még bőven előttünk lehet, a gondok azonban egyáltalán nem idén kezdődtek.
Magyarországon a korábbi évekhez képest valósággal kilőttek a legalább néha vagy gyakorta otthonról dolgozók számadatai. Ám még így is csak az EU sereghajtói vagyunk ezen a téren.
Mindhárom nagy hiteltípus jegyzése visszaesett júniusban, így tehát úgy tűnik, hogy a magyarok máris ott spórolnak, ahol tudnak, és nem viszik magukat újabb adósságba.
A Népesedési Világnapra időzítve indította el a Központi Statisztikai Hivatal az idén október 1. és november 28. között zajló népszámlálás honlapját.
Bár folyamatosan újítják fel az országutakat, még bőven lenne tennivaló, mert a kocsink is bánhatja, ha kátyúra futunk.
Tudd meg, mi az a regresszió, mi a regresszió jelentése, vagy például a lineáris regresszió jelentése. Mikor használjuk a regresszió kifejezést az orvostudományban?
Amennyiben a jármű nem rendelkezik rendszámmal, a biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt.
Az előzetes adatok szerint 2022 februárjában 6068 gyermek született, és 12 256-an haltak meg.
Márciusban frissítette kereseti adatait a Központi Statisztikai HIvatal (KSH), így megtudhattuk, mennyi volt az egyes szakmákban dolgozók átlagkeresete.
A legfrissebben elérhető statisztikák szerint Magyarország legtehetősebbjei mintegy 40 kiló zöldséggel fogyasztanak többet évente, mint a legszegényebbek.