Komoly dilemma előtt az NBA szupersztárja és a csapat: vajon megér még ennyi pénzt?
James Harden jelenlegi csapatára komoly szerződéses döntés vár a nyáron, amelyet a fizetési sapka szabályai jelentősen bonyolítanak.
James Harden jelenlegi csapatára komoly szerződéses döntés vár a nyáron, amelyet a fizetési sapka szabályai jelentősen bonyolítanak.
Van olyan játékos, akinek negyedével emelkedik a fizetése azzal, hogy BL-ben szerepel majd a United a következő idényben.
A Ferencváros labdarúgócsapata tavaly 21 milliárd forintból gazdálkodott. Ebből 8 milliárdot fordítottak a játékosok fizetésére.
A berlini koncepció a 2036-os, a 2040-es vagy a 2044-es nyári játékok megrendezését célozza.
A Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek elérése gyakorlatilag lehetetlenné vált, a szurkolók és a szakértők pedig egyaránt széthullott klubról beszélnek a Chelsea-nél.
A világ legjobb teniszezői közös nyilatkozatban fejezték ki elégedetlenségüket a Roland Garros díjazásával kapcsolatban.
Több másodosztályú klub is felháborodott azon, hogy a Sheffield Wednesday megúszta a 15 pontos levonást a tulajdonosváltását követően.
Magyar Péter csütörtök este megnevezte két leendő miniszterét: Pósfai Gábor a belügyi, Melléthei-Barna Márton pedig az igazságügyi tárca irányítását veszi át.
A FIFA a négyéves ciklus végére 13 milliárd dolláros bevétellel számol, ami 73 százalékos növekedést jelent a katari tornához képest.
A FIFA az utolsó pillanatban harcolhatja ki a szövetségi adómentességet mind a 48 résztvevő nemzeti szövetség számára a nyári világbajnokságra.
Egy középiskolából kimaradó kínai fiatalból lett a világ egyik legnagyobb sportruházati birodalmának vezetője.
Egyszer már eladták valakinek ugyanezt a mezt, és az akkori vevő most elég szép profittal tudta továbbadni.
A gárda a harmadosztályba (League One) esett ki, közben a pénzügyi helyzete is rendkívül aggasztó.
A Burnley ismét – immár ötödik alkalommal – búcsúzott a Premier League-től azután, hogy szerdán este kikapott a bajnoki címre gőzerővel hajtó Manchester Citytől.
A rendezvényen mintegy százezer futó vehetne részt, ami rekordösszegű adománygyűjtést eredményezhetne.
Jude Bellingham, a Real Madrid és az angol válogatott sztárja kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a The Hundred krikettliga birminghami csapatában, a Birmingham Phoenixben.
A Real Madrid és a spanyol válogatott egykori védője szerint heteken belül új hírek várhatók a tranzakcióról
A Premier League klubjai egyre elégedetlenebbek a Független Labdarúgó-szabályozó Hatóság (IFR) költségeivel.
A terveket kedden mutatták be a szövetség nemzeti válogatottak versenyeiért felelős bizottságának.
Az amerikai profi baseball-bajnokság, a MLB második legdrágább csapata 381 millió dolláros bérkerettel a háta mögött vasárnap zsinórban a tizenegyedik vereségét szenvedte el.