Itt az igazi rezsicsökkentés: ezekkel a trükkökkel sokat spórolhatunk a villanyszámlán
Már eddig is akár több tízezer forintot spórolhattak évente a rezsiszámlán azok, akik igazán energiahatékony hűtőszekrényt és mosógépet használnak
Már eddig is akár több tízezer forintot spórolhattak évente a rezsiszámlán azok, akik igazán energiahatékony hűtőszekrényt és mosógépet használnak
A fogyasztásukat egy központi mérőórával mérő társasházaknak nyilatkozniuk kell erről augusztus közepéig, hogy jogosultak legyenek az alacsonyabb rezsidíjakra.
A ma megjelent rezsirendelet rengeteg részletet tisztázott azzal kapcsolatban, mennyit is kell pontosan fizetne a lakosságnak augusztustól az áramért és gázért.
Számos érintett termék kapcsán kiugró kereslettel szembesülhettek az online kereskedelmi cégek a rezsiárak módosításának bejelentését követő hét során.
A számítások szerint negyedmillió család számíthat több mint 100 ezres gázszámlára, 600 ezer háztartásban pedig másfélszeresére nőhet a villanyszámla.
A Technológiai és Ipari Minisztérium elárulta, hogy pontosan hány embert is érint a rezsicsökkentés csökkentése.
Ismét eltelt egy újabb hét, és a Pénzcentrumon rengeteg cikket olvashattak tőlünk az olvasók. Ezek közül gyűjtöttük most össze a legizgalmasabb, legolvasottabb anyagokat.
Alábbi cikkünkben olyan praktikus megoldásokat mutatunk, amelyek segítségével mind a fűtés, hűtés során, és még sütés-főzés esetén is sokat lehet spórolni a rezsin.
Sokan dönthetnek úgy, hogy az évek óta nem használt kályhát, kéményt most beüzemelik: ám szakember nélkül ez veszélyes lehet!
Rettegnek a magyarok attól, hogy fogják kifizetni a rezsiemelés miatt megugró számlákat szeptembertől.
Sokkal többet lehet ezekkel az egyszerű trükkökkel spórolni, mint azt elsőre hinnénk.
Magyarországon a legrosszabb állapotú lakóépületek többségében alacsony jövedelmű emberek élnek, akik jövedelmük aránytalanul nagy részét rezsiszámlára költik.
Sok társasházban 40 éves elavult liftek vannak, a szellőző motorok régiek, nincs mozgásérzékelős LED-es világítás, amelyek miatt az áram költség jelentős teher volt eddig is.
A fatelepeken ritkán látott rohamot tapasztalni, miközben a tüzelő folyamatosan drágul.
Az új körülmények között még úgy is jelentősen javulnak az ilyen beruházások megtérülési számai, hogy költségeik növekedése miatt a telepítő cégeknek is árat kell emelniük.
Ismét beköszöntött a kánikula és a hőérzetünk mellett a statisztikák is azt mutatják, hogy évről-évre egyre melegebbek lesznek a nyarak.
Már meg is jelent az MVM felhasználói fiókjaiban, mennyi az egyes ügyfelek becsült fogyasztása.
Az új rezsiszabályozás kapcsán rengeteg kérdés merült fel a gázszolgáltatás kapcsán, ezért összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, a válaszokat a gyakran ismételt kérdésekre.
Az új rezsiszabályozás kapcsán rengeteg kérdés merült fel a villamosenergia-szolgáltatás kapcsán, ezért összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Bebizonyosodott, hogy a hőszivattyú technológia a leginkább pénztárcabarát fűtési megoldás?