17 °C Budapest
Scaffolding and facade of an office building under construction where rockwool elements for thermal insulation had been applied

Borzasztó állapotban a magyar ingatlanok: ezért lesz brutális a rezsicsökkentés vége

2022. július 27. 22:02

Idén egy nappal hamarabb értük el a Globális Túlfogyasztás Napját mint 2021-ben. Ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. Bár a pandémia alatt 2020-ban ez a dátum augusztus végére esett, az azóta eltelt időszakban ismét hihetetlenül pazarló életmódot folytattunk. Épületeink a legnagyobb energiafogyasztók, a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát lakóépületeink működtetése adja, ezen belül is jelentős részét az energiapazarló családi házak. Európában a hűtő- és fűtőberendezések rengeteg energiát igényelnek, a hűtés és fűtés együttesen az EU energiaszükségletének 50 százalékát teszi ki.

Túl nagy lábon élünk

Ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani. Földünk erőforrásai végesek, és 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. Ez a mértékű fogyasztás azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tudnak olyan ütemben regenerálódni, mint amilyen ütemben elhasználjuk azokat. Ahhoz, hogy az előirányzott 1,5 Celsius-fokos felmelegedést tartani tudjuk, drasztikus változtatásokra van szükség, írja közleményében a a Knauf Insulation.

Elavult családi házakban lakunk

Magyarországon a Knauf Insulation adatai szerint a magyar lakosság 70 százaléka, azaz csaknem 7 millió ember él családi házakban Ezeknek az ingatlanoknak a háromnegyede, mintegy kétmillió családi ház épült 1980 előtt, vagyis nagyrészük energetikailag korszerűtlen. Az energiaárak világpiaci változása, a rezsiköltségek növekedése miatt különösen felértékelődik épületeink szigetelése. Egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását.

Az építőipar kapacitás és -alapanyagok hiánya ugyan nem könnyíti meg a háztulajdonosok dolgát, ám az egyszerűen és gyorsan kivitelezhető, korszerű fújható üveggyapot-szigetelés kiváló alternatíva lehet. Akár egy nap alatt, bontási és javítási munkák nélkül elvégezhető. A hőszigetelés ráadásul nem csak télen, de nyáron is energiát takarít meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szigeteléssel egy zöldebb jövőért

Épületeink energiahatékonyságát utólagos energetikai korszerűsítéssel lehet növelni. A családi házak energiafelhasználásának csökkentése például utólagos hőszigeteléssel, jelentős megtakarítást eredményezhet. Ugyan ez egyszeri nagyobb kiadás, azonban ezzel a beruházással csökken az energiafelhasználás, nő az épületek értéke és csökken a fűtésre használt földgáz mennyisége is.

„Egy átlagos, 100 négyzetméteres családi ház például csak a fűtéshez és hűtéshez felhasznált energia révén évente 0,9 tonna üvegházhatású gázt juttat a Föld légkörébe” – mondta Aszódy Tamás szigetelészakértő. „A korszerűtlen magyar családiház-állomány teljes körű hőszigetelésével közel 1 millió tonnával csökkenthetnénk a CO2-kibocsátást évente, családi házaink fűtési költségeit akár 40-50 százalékkal, karbon-lábnyomunkat pedig 6 százalékkal is mérsékelhetnénk, hozzájárulva ezzel a klímaváltozás mérsékléséhez, illetve a jelenlegi állapot fenntartásához” – tette hozzá a szakember.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm