Megtorpant a BUX: elmaradt az újabb csúcs a tőzsdén!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, 151,53 ponttal, vagyis 0,14 százalékkal gyengült csütörtökön, és 106 989,61 ponton zárt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, 151,53 ponttal, vagyis 0,14 százalékkal gyengült csütörtökön, és 106 989,61 ponton zárt.
A Microsoft felülmúlta az elemzői várakozásokat az elmúlt negyedévben, 77,7 milliárd dolláros bevételt és 30,8 milliárd dolláros nyereséget jelentve.
A részvénypiac forgalma 22,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője előrejelzésében kiemelte, új csúcson járt napközben a BUX index kedden, szerdán iránykereséssel indulhat a kereskedés.
Az iPhone 17 iránti kínai kereslet új lendületet adott az Apple-nek, pedig év elején még komoly gondokkal küzdött a cég.
Enyhe negatív korrekcióval, iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén – véli Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
A részvénypiac forgalma 27,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt - három munkanapos - héten.
A halasztások a következő évekre tervezett átadások több mint egyharmadát érinthetik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 758,68 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 104 182,83 ponton zárt szerdán.
A Labubu játékfigurák másodpiaci árának csökkenése inkább a kínálat növekedésével, mintsem a kereslet visszaesésével magyarázható,
A BÉT részvényindexe, a BUX 365,67 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 103 424,15 ponton zárt kedden.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX hétfőn 103 789,82 ponton zárt, ami 821,15 pontos, azaz 0,8 százalékos emelkedést jelent a pénteki záráshoz képest.
Legalább 1 milliárd forintos sajátrészvény-visszavásárlásra készül az Opus Global fix ügyletekkel.
A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
A BYD 44 535, 2015 márciusa és 2017 júliusa között gyártott Tang típusú járművet hív vissza, mivel bizonyos alkatrészek tervezési hibái rendellenes működést okozhatnak.
A BUX csütörtökön még 249,49 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel 103 065,51 ponton zárt 14,0 milliárd forintos forgalom mellett.
Enyhe negatív korrekcióval és inkább kiváró hangulattal indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
A forgalom meghaladta a 14 milliárd forintot, a vezető papírok vegyes teljesítményt mutattak.
Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten,